Kidobták az online bizottsági ülésről a városi cég átalakításáról szóló előterjesztés tárgyalása közben a Szentendrei Kulturális Központ előadó-művészeti ügyvezetőjét. Az incidens után a sértett Vasvári Csaba levelet írt a szentendrei városvezetésnek, melyben elmondta:
jogsértés történhetett az előterjesztés megalkotása közben. A helyi Fidesz úgy reagált: Szentendrén megvalósul, amit Gyurcsány ígér országosan, azaz tisztogatás kezdődik a kultúrában.
„Természetesen több évtizedes vezetői, és még hosszabb állampolgári praxisomban még nem volt példa arra, hogy egy nyilvános bizottsági ülésről, még ha csak virtuálisan is, de elnöki parancsszóra dobjanak ki. Mindezt azok után, hogy az általam vezetett céget érintő két napirendi pontnál is megtagadják tőlem a hozzászólás lehetőségét” – írta lapunkhoz eljutott levelében Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadó-művészeti ügyvezetője.
Az online bizottsági ülésen tárgyalták annak a cégnek az átalakítását, amelynek Vasvári a felelős vezetője, az ülésen olyan fajsúlyos kérdésekről esett szó, amelyek akár évtizedekre meghatározhatják Szentendre kulturális életét és folyamatait.
Annak a városnak a jövőjét, melynek legfőbb erőforrása maga a kultúra. Vasvári kifogásolta, hogy Lang András bizottsági elnök megtagadta a hozzászólás lehetőségét, majd a kulturális vezetőt az ülésről önkényesen eltávolította.
„Ezeket a 21. század Európájának demokratikus normáival összeegyeztethetetlen, igen megalázó, az alapvető emberi méltóságot durván sértő lépéseket egyelőre nem minősíteném bővebben, ugyanis nincs még meg számunkra az a történelmi távlat, amelyből a demokratikusan választott szentendrei városvezetők ilyenforma lépéseit átfogóan értékelni lehetne; továbbá fel lehetne mérni az inkriminált lépéseket követő, várható hatásokat. Ráadásul ez a mai lépés sajnos majdhogynem összhangban állt azzal a gyakorlattal, amit cégvezetőként az utóbbi években tapasztalnom kellett a városvezetés részéről a kultúra városában” – reagált a történtekre levelében Vasvári Csaba Szentendre döntéshozóinak. A kulturális vezető hozzátette, hogy véleménye szerint a cégátalakítás nem Szentendre érdekeit szolgálja.
„Továbbá arra a nem mellékes tényre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az előterjesztésen hibásan szerepel, hogy az előterjesztés előkészítésében a Szentendrei Kulturális Központ Kft. vett részt. Magam az említett társaság vezetője vagyok és nem vettem részt az előterjesztés előkészítésében, erre utasítást sem adtam, a cégképviseletre vonatkozó jogomat és kötelességemet pedig senkire nem ruháztam át” – tárta fel az igazságot Vasvári Csaba, aki megjegyezte, hogy elképzelhető, hogy munkatársai részt vettek az előterjesztés előkészítésében, ám a hatályos SZMSZ szerint azt nem a társaság képviseletében végezték.