Kun Béláékat nem adják ki az osztrákok

„Hát ­uraim és hölgyeim, lehet-e addig fehérterrorról beszélni, amíg Kun Béláknak és Pogány Józsefeknek semmi bántódásuk sem esett?” – tette fel a kérdést a kormányfő.

Szeptember közepe felé a lapok visszatérően arról írnak, hogy a magyar kormány helyzete ingatag és válságban van. Ehhez képest már egy hónapja hivatalában van a Friedrich István vezette, kezdettől csak a választásokig tervezett átmeneti kabinet. Eközben a szociáldemokraták változatlanul be akarják lobbizni magukat a kabinetbe. Az sem veszi el a kedvüket a hatalmi ambícióktól, hogy ismételten kikosarazzák őket.

Nem csoda, hisz feketén-fehéren kiderül, hogy Garami Ernő nagy összeget fogadott el Kun Bélától (képünkön) a kommün idején. A pénzügyminiszter nyílt levélben kéri vissza a Károlyi-kormány volt kereskedelemügyi miniszterétől a százezer koronát. Pár nap múlva Grünn János helyreigazítást közöltet, amelyben tagadja, hogy a levél tőle származott volna. Ettől függetlenül Garamit semmi sem gátolná, hogy a pénzt visszaszolgáltassa.

A szociáldemokrata párt kormányzati terveinek töretlenségét jelzi, hogy – mint a pécsi Dunántúl közli – röpiratot adnak ki, amely azt állítja, hogy „Friedrich István miniszterelnök hajlandó lett volna bevonni a kabinetbe külügyminiszterül Garami Ernőt, miután Kun Bélával való összeköttetésének leleplezése megtörtént.”

Friedrich is nyilatkozik az ügyről, és másképp emlékszik: „Néhány nappal ezelőtt Varjassy Lajos volt szegedi miniszter elhozta hozzám a szociáldemokrata pártvezetőség néhány tagját azzal, hogy ezek az urak velem beszélni óhajtanak. A beszélgetés során elmondották azokat a személyi feltételeket, amelyekkel a párt kormányomban részt venni hajlandó lenne. A feltételek között volt Garami Ernő külügyminisztersége is. […] az én pártjaim vezetőségével rögtön közöltem is. Természetes, hogy ez a tervezet részünkről a legteljesebb visszautasítással találkozott.”

Ezzel párhuzamosan a debreceni Egyetértésben azt olvasni: „A szociáldemokrata párt éles hangú röpiratot bocsátott ki, melyben arról beszél, hogy a kormány a »fehérterrort« képviseli és ez a fehérterror romba dönti az országot”. A lap arról is tudósít, hogy a kormány egy táviratot tett közzé, amely azt bizonyítja, hogy az előző szociáldemokrata kabinet, vagyis a Peidl-kormány, „elsősorban Peyer Károly belügyminiszter segítette elő Kun Béláék menekülését”. Mint írják: „táviratot intézett Peterson Királyhidán tartózkodó határrendőrségi felügyelőhöz, melyben közli vele, hogy Kun Béla, több volt népbiztos családjával együtt Budapestről augusztus 1-én este különvonaton Ausztriába indultak. Utasítja a rendőrfelügyelőt, hogy a menekülőknél fejenként 100 000 korona pénzt hagyjon meg, az ezen felül talált összegeket jegyzék mellett foglalja le, egyébként útjuk tovább folytatása elé nem kell akadályt gördíteni.”

A kommün vezérkaráról megjelenik: „A budapesti államrendőrség dr. Peregriny Géza rendőrkapitányt kiküldte Ausztriába, hogy az odamenekült népbiztosok kiadatását személyesen is kérje. A bécsi rendőrigazgatóság azonban elutasított minden méltányos kérést és Peregriny Géza rendőrkapitány azzal jött vissza, hogy legalább egyelőre szó sem lehet Kun Béla és társai kiadásáról.”

Az osztrák parlamentben interpelláció hangzik el: „hajlandó-e a kormány intézkedni, hogy a közgyűlölt magyar népbiztosok Ausztria területéről azonnal eltávolíttassanak. […] követelik, hogy Kun Béláékat a magyar kormánynak adják ki.” Bécsből jelentik: Karlsteinben, ahová Kun Bélát és társait internálták, tiltakozó gyűlést tartottak. A beszámoló szerint „a gyűlés szónokai különösen hangsúlyozták, hogy Alsó-Ausztria nem hizlalda a magyarországi kommunisták és menekült népbiztosok számára. Kimondták, hogy nem látják szívesen Kun Béláékat Karlstein­ben és tiltakoznak az ellen, hogy éppen Karlsteint jelölte ki a kormány a kommunisták menedékhelyéül.”

A kormányfő úgy reagál a vádakra: „az egész világon egy szervezett sajtótámadás központjába jutottunk. […] Azért, mert én voltam az első miniszterelnök, aki ki mertem mondani, hogy Magyarország keresztény ország volt a múltban és hogy keresztény országnak kell maradnia a jövőben is.” Egy másik rendezvényen úgy érvel: „Azt mondják, azzal vádol az ellentábor, hogy fehérterror van és zsidóüldözés folyik. Hát ­uraim és hölgyeim, lehet-e addig fehérterrorról beszélni, amíg Kun Béláknak és Pogány Józsefeknek semmi bántódásuk sem esett? Lehet-e zsidóüldözésről beszélni akkor, amikor Budapesten száz- és százezer zsidó nyugodtan járkálhat az utcán? Ha van üldözés, hát igen, kommunistaüldözés van. Vázsonyiék és Garamiék külföldre szaladgálnak. […] Ők a külföldet akarják Budapesten képviselni, én ellenben uraim és hölgyeim, Magyarországot akarom Budapesten képviselni. […] amíg e helyen vagyok, nem állok szóba olyanokkal, akik tegnap kommunisták voltak és ha a szél iránya megváltoznék, holnap megint kommunisták lennének.”

Fényes László országgyűlési képviselő – későbbi szociáldemokrata politikus – nyílt levelet intéz a kormányhoz, amelyben „állást foglal a zsidóüldözés ellen és polgárháborút jósol. A zsidókérdést úgy kívánja megoldani, hogy a nem magyar honosokat kiutasítják Magyarországból és a zsidók közéletbeli terjeszkedését megrendszabályozzák. Fényesnek ezt a röpiratát a magyar kormány hír szerint lefoglalta és terjesztését betiltotta.”