A dualizmus idején ismét kormányzati központtá vált a Várhegy, hiszen a mindenkori hatalom – tértől és időtől függetlenül – szimbólumokban gondolkodik, vagyis az ezeréves államiság folytatásaként tekintett magára a kiegyezés utáni magyar vezetés, ezért az sem véletlen, hogy a kommunisták mindenáron szakítani akartak ezzel a hagyománnyal. Az 1945-ös szovjet megszállás és a későbbi kommunista hatalomátvétel megszüntette Magyarország szuverenitását, ezzel párhuzamosan szintén szimbolikus okokból városi kilátóvá silányította a Várhegyet. A történészek szerint a Vár újbóli kormányzati negyeddé alakítása az ország szuverenitását kifejező szimbólumaként értelmezhető, vagyis a kontinuitás vállalása az önálló és független Magyarországgal.
Az ország szíve
– Az elmúlt ezer év során számos vészterhes időszakot élt át a nép, a nemzet és az ország, amely során elvesztette szuverenitását, önállóságát. IV. Béla óta Budán volt a kormányzati központ, vagyis az ország szívének tekinthetjük, de ha csak a kormányzati központ történetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a budai Vár jelentőségének csökkenése mindig egybeesett valamilyen megszállással, az önálló államiság megszűnésével.

1867-ben, amikor több száz év után Magyarország végre visszakapta részleges önrendelkezését, megkezdődött a dualista államszervezet kiépítése és a minisztériumok a régi kormányzati központban kaptak helyet, természetesen szimbólumértékű volt ez a döntés akkor is – véli Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet (MKI) tudományos munkatársa. De mióta irányították Budáról az országot, és mikor kerültek oda a minisztériumok? Ennek megértéséhez a középkori gyökerekig kell ásnunk.
Visegrádról Budára
A középkori Magyarországon, mint Európában általában, a királynak itinerárius, azaz utazó udvara volt. A székvárosok – Esztergom, Visegrád, Székesfehérvár, Buda – közül utóbbit alapították legkésőbb. IV. Béla a tatárjárás után adott parancsot egy új vár építésére a jelenlegi Várhegyen, és 1255-re az már ismert gazdasági központtá vált. Később Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond építkezett itt, ez utóbbi 1408-ban Visegrádról Budára költöztette a királyi udvartartást, amely kisebb megszakításokkal 1541-ig a városban maradt.