A budai Vár a kezdetektől a magyar közhatalom szimbolikus központja

A dualizmus idején ismét kormányzati központtá vált a Várhegy, hiszen a mindenkori hatalom – tértől és időtől függetlenül – szimbólumokban gondolkodik, vagyis az ezeréves államiság folytatásaként tekintett magára a kiegyezés utáni magyar vezetés, ezért az sem véletlen, hogy a kommunisták mindenáron szakítani akartak ezzel a hagyománnyal. Az 1945-ös szovjet megszállás és a későbbi kommunista hatalomátvétel megszüntette Magyarország szuverenitását, ezzel párhuzamosan szintén szimbolikus okokból városi kilátóvá silányította a Várhegyet. A történészek szerint a Vár újbóli kormányzati negyeddé alakítása az ország szuverenitását kifejező szimbólumaként értelmezhető, vagyis a kontinuitás vállalása az önálló és független Magyarországgal.

Az ország szíve

– Az elmúlt ezer év során számos vészterhes időszakot élt át a nép, a nemzet és az ország, amely során elvesztette szuverenitását, önállóságát. IV. Béla óta Budán volt a kormányzati központ, vagyis az ország szívének tekinthetjük, de ha csak a kormányzati központ történetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a budai Vár jelentőségének csökkenése mindig egybeesett valamilyen megszállással, az önálló államiság megszűnésével.

Fotó: Bach Máté

1867-ben, amikor több száz év után Magyarország végre visszakapta részleges önrendelkezését, megkezdődött a dualista államszervezet kiépítése és a minisztériumok a régi kormányzati központban kaptak helyet, természetesen szimbólumértékű volt ez a döntés akkor is – véli Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet (MKI) tudományos munkatársa. De mióta irányították Budáról az országot, és mikor kerültek oda a minisztériumok? Ennek megértéséhez a középkori gyökerekig kell ásnunk.

Visegrádról Budára

A középkori Magyarországon, mint Euró­pában általában, a királynak itinerárius, azaz utazó udvara volt. A székvárosok – Esztergom, Visegrád, Székesfehérvár, Buda – közül utóbbit alapították legkésőbb. IV. Béla a tatárjárás után adott parancsot egy új vár építésére a jelenlegi Várhegyen, és 1255-re az már ismert gazdasági központtá vált. Később Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond építkezett itt, ez utóbbi 1408-ban Visegrádról Budára költöztette a királyi udvartartást, amely kisebb megszakításokkal 1541-ig a városban maradt.

1541. augusztus 29-e és 1686. szeptember 2-a között Budán berendezkedett a török, és a visszafoglaló ostrom után, még az 1760-as években is romos volt a Várhegy területe. Igazgatási szempontból az ­1780-as évektől tekinthetjük kiemelt helynek a budai Várat. 1785-ben II. József rendelete értelmében Pozsonyból Budára helyezte át székhelyét a legfontosabb magyar kormányszerv, a Helytartótanács, majd a következő évben a Szent György térre költözött a magyarországi főhadparancsnokság is.

Kontinuitás

A dualizmus idején (1867–1918) a kormányzat a Várban helyezte el a minisztériumait. A Szent György téren működött a Magyar Királyi Miniszterelnökség. 1881-től a Kallina Mór tervei alapján épített Honvédelmi Minisztérium, a Dísz térre néző homlokzattal épült fel 1897-re a Honvéd Főparancsnokság egy korábbi kaszárnyarész és egy evangélikus templom helyén, és a Szent György téren helyezték el a Magyar Királyi Belügyminisztériumot is.

A XIX–XX. század fordulóján nyolc-tíz régi polgári ház helyén épült fel a Szentháromság téren a Pénzügyminisztérium hatalmas épülete is. A Horthy-korszak minisztériu­mainak nagy része szintén a Várban működött, akárcsak Miniszterelnökség, a Magyar Királyi Külügyminisztérium ebben az időszakban a Dísz tér 1–2. számú épületben volt. Ám a II. világháború után a folytonosság ismét megszakadt.

Végképp eltörölni

Az ötvenes évek elején az is felmerült, hogy lebontják a budai palotát és helyette egy munkáspanteont építenek fel. Végül nem ez történt, de a kommunisták igazán soha nem tudtak mit kezdeni a „királyi csökevénnyel”.

A második világháború alatt a budai Várnegyed súlyosan megrongálódott, újjáépítésével nem siettek, hiszen a „múltat végképp eltörölni” vágyó proletárdiktatúra értelmezésében a budai Vár testesítette meg a Horthy-korszak arisztokratikus világát, és mivel hatalmuk társadalmi legitimációját – választási győzelem híján – a „fasizmus” elleni harcból merítették, a magyar államiság egyik évezredes jelképe is a proletár öntudat áldozatává vált.

Bár 1950 és 1985 között folyamatosan folytak munkálatok a Várnegyedben, az újjáépítés soha nem valósult meg. Az átalakítások során több olyan épületet bontottak le, tüntettek el, amelyek viszonylag épen vészelték át az ostromot, azonban a szocialista társadalomkép számára értelmezhetetlen volt az eredeti funkciója.

A megmaradt épületek átalakítása során áthelyeztek bejáratokat, befalaztak kapukat, ezzel a közlekedés századelőn kialakított szerkezetét is megbontották. Ezen akarnak változtatni a jelenlegi kormányzati döntések.

Mi legyen a Várral?

A budai Vár történetét és szimbolikus szerepét figyelembe véve az általunk megkérdezett történészek, az MKI munkatársai – Borvendég Zsuzsanna, Gulyás László, Illik Péter, Kása Csaba, Köő Artúr, Schmidt Rita Emese és Vizi László Tamás – szerint a budai Várnak három funkciót kell betöltenie a jövőben: először is magyar államhatalom szimbolikus központja kell legyen, ám megfontolandó, hogy a minisztériumok ne a teljes, mai apparátusukkal működjenek a Várban, hanem figyelembe véve az épületek adottságait, a két háború közötti létszámadatokat, csak vezetőségük és reprezentatív részlegeik költözzenek oda; a budai Vár a magyar nép szimbolikus „főtere”, ahogy a törvényhozó hatalomé a Kossuth tér, ezért a várnak a végrehajtó hatalom jelképeként kell megjelennie. A szakértők szerint ide is el kell hozni a magyar iskolásokat és megmutatni nekik a történelmi örökségüket, mint az ország büszkeségét, államiságunk jelképét, és a külföldiek felé is látogathatóvá kell tenni bizonyos részeit.