Gyurcsány-múmia bosszúja

Él egy makacs illúzió a nemzeti konzervatív oldalon, miszerint a baloldal egyszer és mindenkorra legyőzhető, csak jobban kellene kommunikálni – Gajdics Ottó írása.

Él egy makacs illúzió a nemzeti konzervatív oldalon, miszerint a baloldal egyszer és mindenkorra legyőzhető, csak jobban kellene kommunikálni. Ezért aztán csak nézünk egymásra értetlenül, amikor mégis ők nyernek valahol, felül a halott, vér kerül a múmiába. Pedig meg kellene értenünk, hogy mindig lesznek olyan honfitársaink, akik mást gondolnak a világról, a nemzetről, egyenlőségről, szabadságról és szolidaritásról, mint mi. Az ellenük folytatott küzdelem célja az, hogy ne legyenek többen, nem pedig az, hogy ne is legyenek. Utóbbi az ő illúziójuk, ők akarnak bennünket eltüntetni a föld színéről, és ebben egyáltalán nem kellene hozzájuk hasonlóvá válnunk. Meg kellene tehát tanulnunk tartósan együtt élni velük úgy, hogy nem engedjük őket a politikai főhatalom közelébe. Ezt persze ők sem tűrik tétlenül, ezért folyamatos tanulás és munka árán lehet csak elérni, hogy tartós és szilárd többsége legyen a nemzeti gondolatnak. Ez pedig egyáltalán nem könnyű. A kommunista ugyanis nem vész el, csak átalakul.

Az állampárt romjain kialakult Magyar Szocialista Párt egészen különös módon reagál azokra a környezeti hatásokra, amelyek akkor érik, amikor újra és újra kiderül kormányzóképtelenségük, vagy arra kell rádöbbennünk, hogy egy emberöltő is kevés az általuk okozott súlyos károk helyrehozatalára. Természetesen a felelősséget soha nem vállalják, a bukás okát mindig másban keresik, a bajok forrásaként mindig a nemzeti konzervatív pártok ténykedését jelölik meg, függetlenül attól, ki van kormányon. Bár soha be nem vallanák, de titokban tudják egymás között, kinek mekkora része van a gazdasági csőd és a társadalmi krízis előidézésében, ez a tudás pedig szétfeszíti politikai közösségük kereteit. De ahelyett, hogy kilökték volna maguk közül mindazokat, akik miatt csúfosan leszerepeltek, inkább osztódással kezdtek szaporodni. A posztkádári, posztkommunista baloldal így örvendeztetett meg bennünket olyan formációkkal, mint a DK, a PM, vagy a kérészéletű Együtt. Egyik kutya, másik eb, mondja róluk a népi bölcsesség, de még az ambiciózus nevet választó, mára csak a zöldséget meghagyó LMP sem tudott más lenni, mint a szocialisták. Az külön érdekesség, hogyan tette az egész konglomerátumot liberálissá a közben önmagát felszámoló SZDSZ. Mára pedig létrejött egy különös mutáció, a Momentum, amelyik, ha lehet még agresszívabb, még kevésbé tűr meg a sajátjától különböző elképzeléseket, de alapjaiban ugyanaz a balliberális, globalista különítmény, mint szüleik, nagyszüleik pártocskái. A kommunista tehát kommunista marad, hiába nevezi el magát mindenféle másnak.

A teljes írást IDE KATTINTVA olvashatják.