Bizakodásra adhat okot a kormánypártok félidei népszerűsége

A kormánypártok a ciklus félidejénél járva bizakodóak lehetnek a következő parlamenti megmérettetést illetően, de most is érvényes a régi szabály: egy politikai erőnek nem a közvélemény‐kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyernie. Az Alapjogokért Központ az első kétharmados jobboldali választási győzelem tizedik évfordulója alkalmából összehasonlító kutatásban vizsgálta a rendszerváltás utáni kormányzati ciklusok félidei támogatottságát, valamint az utóbbi tíz év kormányzásának irányát. levonva a főbb következtetéseket.

Az újraválasztott pártelnök alelnöktársaival: Kubatov Gáborral, Novák Katalinnal, Kósa Lajossal és Németh Szilárddal Fotó: Havran Zoltán

A Fidesz‐KDNP az elmúlt évtizedben stabilan őrizte népszerűségét: 2006 ősze óta minden országos szintű választást megnyert, és 2020‐ban is rekord mértékű, a biztos szavazó pártválasztók körében 50 százalék körüli a támogatottsága – derül ki az Alapjogokért Központ kutatásából, amelyet az első kétharmados jobboldali választási győzelem tizedik évfordulója alkalmából készített. A népszerűség nemcsak a stabil és egységes szavazóbázisnak, hanem a 2010‐es éveket követő sikeres válságkezelésnek, a rendszerváltás utáni legdinamikusabb és több pilléren nyugvó gazdasági fejlődésnek köszönhető – állítják a kutatók.

A tanulmány a rendszerváltás utáni kormánypártok félidei helyzetét és támogatottságát is vizsgálta. Eszerint összességében elmondható, hogy 1990‐től 2016‐ig a félidős „átlagtámogatottság” 39 százalék. A kormányzás eddigi ciklusaiban visszatérő érdekesség, hogy mindig a félidő esztendeje volt a nehéz gazdaságilag. Érdemes leszögezni a kutatók szerint azt is, hogy bár a Fidesz‐KDNP mint kormánypárt félidős népszerűsége az elmúlt évtizedben végig átlag feletti volt, a járványhelyzet miatt kibontakozni látszó rossz világgazdasági környezet miatt intenzív két év, továbbá rengeteg kormányzati munka vár a jobboldalra a választásokig.

Erősödő polgári ellenzék

A tanulmányban felidézik, hogy az első szabadon választott parlament és kormány időszakában, 1992 júniusábant nagyjából a ciklusfelezőnél a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a biztos pártválasztók 17, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 7, a kormánykoalíciót 1992 februárjában elhagyó Független Kisgazdapárt (FKGP) – melynek 36 képviselője végül az Antall‐kormány mögött maradt – 6 százalékos támogatottságot tudhatott maga mögött. Tehát, míg a kormánypártoké csak egynegyedes, a jobboldal támogatottsága közel egyharmados volt a kormányzás félidejében. Nagyjából hasonló következtetésekre jutott a Szonda Ipsos 1992 áprilisi mérése is. A szétszakadt, és természetes vezetőjét, Antall József miniszterelnököt tragikus körülmények között elvesztő rendszerváltó jobboldal az 1994‐es választáson aztán – ha csak a ’90‐es kormánykoalíció pártjait nézzük – kerekítve 27 százalékot ért el (MDF:12, FKGP:8, KDNP:7 százalék).

1996 márciusában – még Torgyán József 1996. március 14‐i „féregirtós” beszéde előtt – a Független Kisgazdapárt volt a legerősebb politikai erő, 28 százalékkal. A biztos szavazó pártválasztók között a szocialisták 26, a szintén kormányzó szabad demokraták 13 százalékot tudhattak maguk mögött. A polgári ellenzéki pártok közül ekkor már a Fidesz‐Magyar Polgári Párt volt a legnépszerűbb (13 százalék), a KDNP 7, az MDF 5 százalékos támogatottsággal bírt. Mintegy kontrollként, az Alapjogokért Központ megnézte a Szonda Ipsos 1996. áprilisi kutatását, ebben a szocialisták 29, a Fidesz és a kisgazdák 17, a szabad demokraták 16, a KDNP 10, az MDF 7 százalékot kapott a pártválasztók körében. Végül 1998‐ban az MSZP és az SZDSZ 33, illetve 8 százalékot értek el a választáson.

Kétezres évek, avagy a szocialista mélyrepülés

2000 februárjában, a ciklusfelezőhöz közeledve a Szonda Ipsos mérése szerint a szocialisták 44, a Fidesz 32, az FKGP 9, SZDSZ 6, az MDF 4, a MIÉP pedig 3 százalékot ért volna el félidőben. A tanulmány rámutat: bár láthatóan az akkori kormánypártok ereje sem volt elhanyagolható, ráadásul létrejött a jobboldali választási összefogás, valamint a ciklus végére szétforgácsolódó FKGP szavazóinak egy részét is „megszerezte” a Fidesz‐MDF, 2002‐ben ez kevés volt az ismétléshez. (Itt a tanulmánytól függetlenül érdemes megjegyezni azt is, hogy közvetlenül a választások előtt a közvélemény-kutatások kifejezetten megtévesztőnek bizonyultak, így sokan kérdésessé tették azok hitelességét.)

A Századvég‐Tárki 2004. áprilisi mérése szerint a Fidesz 54, a szocialisták 36, az SZDSZ 6, az MDF 2 százalékon állt. 2004 májusában az akkori kormánypártok, a Mediánnál 38 százalékos MSZP és a 7 százalékos SZDSZ a 2002‐es eredményüknél gyengébb formában futhattak neki az első magyarországi EP‐választásoknak. Ezt a választást a májusban 51 százalékra mért Fidesz a következő hónapban – a 2003‐ban felvett Fidesz‐ Magyar Polgári Szövetség néven – 47 százalékos eredménnyel nyerte meg a voksok kicsit több, mint egyharmadát szerző MSZP előtt. A szocialisták 2004 nyarán kormányfőt váltottak, és Gyurcsány Ferenc vezetésével 2006 tavaszán a listás szavazatokat tekintve 43 százalékkal, egy 6,5 százalékos SZDSZ‐szel az oldalukon nyerték meg a választást.

A párt 2006 nyarától mélyrepülésbe kezdett, és a ciklusfelezőre, 2008 májusára a Mediánnál 20 százalékponttal 23 százalékra, a Szonda Ipsosnál 24 százalékra csökkent a biztos szavazó pártválasztók körében a tábora, ráadásul koalíciós partnerüket is elvesztették. A szocialisták a 2009‐es EP‐választáson elért 23 százalék után a 2010‐es parlamenti voksoláson is csak 19 százalékot szereztek. A Fidesz‐KDNP pártszövetség „hihetetlen” mérési adataihoz (Medián: 65 százalék, Szonda Ipsos: 69 százalék) ekkoriban a szociális népszavazás utáni győzteshez húzás jelensége is hozzájárulhatott, ténylegesen a 2010‐es választásokon 53 százalékot értek el – ismerteti az adatokat az Alapjogokért Központ tanulmányában.

Egyedül a szuverenista-nemzeti oldalon

2012 tavaszán a Fidesz nemcsak a 2008‐as válság örökségével, így egy jókora adósságheggyel küzdött, hanem az eurózóna válságával is. Ezen a tavaszon így aztán még egyszer – és úgy tűnik, hogy utoljára – tudott az MSZP a biztos szavazó pártválasztók között egynegyedes támogatottságra szert tenni. A Századvég 2012. májusi mérése alapján a Fidesz‐KDNP 41, az MSZP 25, a Jobbik 17, az LMP, a DK 4 százalékos eredményt ért volna el egy akkori voksoláson. Bár 2016 a ciklus gazdasági konjunktúráját tekintve a leggyengébb év volt, az ellenzék álláspontja a legfontosabb kérdésben, a tömeges, illegális bevándorlás kapcsán nem találkozott az emberek döntő többségének véleményével, így a Fidesz‐KDNP 2014‐hez képest erősödött a ciklusfelezőre.

A tanulmány megállapítja, hogy míg a rendszerváltás nagy, „természetes” kormánypártja, az MSZP 2000 és 2006 között élte fénykorát, 2012 óta folyamatosan zuhan a támogatottsága. Ezzel szemben a Fidesz‐KDNP a kétezres évek közepe óta mindig legalább a biztosszavazó pártválasztók 40 százalékát maga mögött tudhatta, igaz, mára a kormánypártok egyedül maradtak a politikai mező szuverenista‐nemzeti oldalán.

Látni kell, hogy a következő két év rendkívüli nehézségeket állíthat a kormányzó erők elé, hiszen a koronavírus miatt kialakulni látszó globális gazdasági válság súlyos kihívás elé állítja valamennyi érintett országot. Ebből fakadóan előrevetíthető, hogy a 2020 utáni első pár év a válságkezelésről fog szólni, ugyanakkor az elmúlt tíz év fegyelmezett gazdaság‐, és költségvetési politikájának köszönhetően Magyarország a 2008‐2010‐es állapotához képest sokkal jobb gazdasági állapotban foghat neki a „kárenyhítéshez”. A kormánypártok jó kiindulópontból tekinthetnek félidőben a következő választásra, de természetesen érvényes a régi szabály: egy politikai erőnek nem a közvélemény‐kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyernie – zárul a tanulmány.