Egy órán belül négy földrengést észleltek
3,5 és 4,3 közötti erősségű földrengéseket mértek a műszerek.
3,5 és 4,3 közötti erősségű földrengéseket mértek a műszerek.
Több városban is veszélyes a levegő minősége a szálló por miatt.
Már kétszer is alábecsülték Trumpot.
Csökkent az alacsony képességszinten teljesítő tanulók aránya hazánkban, az OECD-átlagnál is jobban teljesítettünk ebben.
Széles skálán mozog a fájdalomérzet.
Még jócskán maradt a napsütésből csütörtökre is.
Egy egész napon át mérnek a rendőrök.
A digitális készségeket új módszerrel mérnék, amely a nyelvvizsgaszintekhez hasonlóan jelezné, ki miben jó és miben kellene fejlődnie.
Erre nem invazív módon, optikai szenzor segítségével lehetnek képesek az új viselhető eszközök.
Az új hivatalos magassági érték nemcsak a pontosabb módszerek révén változhatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A teherautó sofőrje a tilos jelzés ellenére a vasúti kereszteződésbe hajtott, és már nem tudta elkerülni az ütközést.
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
Ma kezdődik a Mesterségek ünnepe a budai Várban.
Mese a Fradi elleni döbbenetes fociélményről és arról is, miért szónokoltak feröeri politikusok a koppenhágai parlamentben egy magyar srác érdekében.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Önérzet az van.
Önérzet az van.
Teljesen értelmetlen és abszurd a bíróság döntése, az apácák mégis már majdnem tíz éve küzdenek az üggyel.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
Washington D. C. tisztviselői és önkéntesei elkezdtek lebontani egy nagyobb hajléktalantábort, Donald Trump elnök bűnözés elleni fellépésének és az Egyesült Államok fővárosának szépítésére irányuló törekvéseinek részeként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.