időjárás 2°C Natália 2022. december 9.
logo

Petőfi halálának 50. évfordulós megemlékezésének története

Forrás: Magyarságkutató Intézet
2020.07.31. 11:30
Petőfi halálának 50. évfordulós megemlékezésének története

A liberális magyar kormány 1899-ben – öt évvel Kossuth Lajos temetéséhez való felemás viszonyulása után – feltehetőleg érezte, valamit kezdenie kell az 1848–49-es szabadságharc emlékével, leverésének ötvenedik évfordulóján. A nagy kérdés az lehetett, hogyan emlékezzen az ország a függetlenségi küzdelmére úgy, hogy említésre se kerüljön annak eltiprása. Főleg pedig az, hogy ezt kik tették.

Azonban Széll Kálmán kabinetje megtalálta a megoldást: annak is pontosan ötven éve volt, hogy 1849. július 31-én a Segesvár melletti Fehéregyháza síkján hősi halált halt Petőfi Sándor, tehát róla kell megemlékezni.

Az elképzelést – feltehetőleg nem saját ötletét – Rátkay László szabadelvű, tehát kormánypárti országgyűlési képviselő vetette föl 1899. július 4-én parlamenti interpellációjában. Indoklásában a költőt a hazaszeretet jelképének nevezte, a politika és a közoktatás számára követendő példaként állította. „Petőfi nemcsak minden idők egyik legnagyobb lyrikusa, hanem a magyar hazaszeretetnek fenséges megnyilatkozása, glóriás alakja volt a hazájáért meghalni tudó hősnek, és meg is halt a csatatéren, akkor, midőn nemzete a szabadságért, alkotmányért küzdött két egyesült zsarnoki hatalom nagy ereje ellen.”[1] Indítványt nem tett, azonban javasolta külföldi példák alapján egy Petőfi-emlékszoba vagy -emlékház létesítését, műveinek a jogok lejárta utáni olcsó, állami kiadását, és a parlament, illetve a kormány részvételét az emlékünnepélyen. Megkérdezte a vallás- és közoktatásügyi minisztert: „Szándékozik-e […] Petőfi Sándor halálának ötvenéves évfordulója közeledtével a kormány nevében sürgősen előterjesztést tenni aziránt, hogy a nemzet és törvényhozása ezen az ünnepélyen hogyan legyen képviselve? Továbbá aziránt, hogy a nemzet és törvényhozása halhatatlan költője iránti háláját méltóan miként rója le?”[2] Wlassics Gyula azonnal válaszolt az interpellációra, és azt az előterjesztést tette, hogy a Ház elnöke és a jelentkező képviselők vegyenek részt az ünnepélyen. Arra a kérdésre, hogy a nemzet miként rója le háláját, a miniszter azt felelte, ennek előkészítésére a Petőfi Társaság és általában az irodalmi körök a legilletékesebbek. Egyúttal felajánlotta a kormány közreműködését.

Vasárnapi Ujság, 1909. 32. sz. 672.

A Petőfi Társaság elnöki posztját 1876-tól Jókai Mór töltötte be, aki 1861 és 1896 között országgyűlési képviselő is volt, a kiegyezéstől a mindenkori kormánypárt színeiben. Alelnöke, Bartók Lajos még az interpelláció napján kiadott felhívásában a hírlapok hasábjain keresztül hívta össze a társaság tagjait július 6-ra, az ünnep részleteinek megbeszélésére. Az ülésen az Országos Nemzeti Szövetség által benyújtott javaslatot fogadta el a társaság. „A terv szerint a fővárosban tartandó ünnepen kívül első sorban Kis-Kőrösön, a költő születés-helyén és Segesvárott, hol szobra áll, rendeznek nagyobb-szabásu ünneplést, melyben hivatalos küldöttek is részt vesznek. Ezenkivül gyászünnepet ül az eddig megalakult 87 vidéki nemzeti szövetség is, nagy súlyt helyezve arra, hogy különösen a nemzetiségi vidékeken kellő fénnyel és kegyelettel ünnepeljék meg a gyásznapot.”[3] Felvetették, hogy a társaság létesítsen egy Petőfi-házat, amelyben a költőről maradt emléktárgyakat helyeznék el. A segesvári ünnepről is határoztak. Az emlékbeszédet Jókai Mór fogja tartani, és meg fogják hívni az összes irodalmi társaságot, a törvényhatóságokat és a főiskolák ifjúságát.

Időközben, július 5-én a Képviselőház megtartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését. Az elnök felkérte azokat a képviselőket, akik a hó végi, Petőfi halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Segesvárott rendezendő gyászünnepélyen részt kívánnak venni, szándékukat a Ház elnöki irodájában jelentsék be.

A Petőfi Társaság újabb ülésén tagjai folytatták az előkészítést. Az ünnepség időpontját július 30-ra tűzték ki. Jókai Mór korára és egészségi állapotára hivatkozva felmentést kért a segesvári út alól, a budapesti beszéd megtartását ígérte helyette. Döntöttek arról, hogy küldöttségük fel fogja keresni Wlassics minisztert, és átnyújtja neki a társaság emlékiratát a segesvári országos ünnepről és a Petőfi-ház alapításáról. Következő ülésüket Jókai részvételével tartották július 11-én. Elhatározták, hogy a segesvári ünnepi beszéd elmondására Wlassics Gyulát fogják felkérni. Jókai körvonalazta elképzelését a Petőfi-házról, majd felolvasta az erre az alkalomra írt Apotheozis[4] című költeményét.[5] A tagság végül úgy döntött, hogy a tulajdonképpeni ünnepnek Segesvárott kell lefolynia, a harcmezőn, ahol Petőfi elesett.

Július 13-án Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter levelet írt Jókai Mórnak, mint a Petőfi Társaság elnökének, válaszolva a társaság felhívására, amelyet Petőfi-ház felépítéséért bocsátott ki. Ígéretet tett a szervezés alatt álló segesvári ünnepen való részvételre. Amennyiben egészségi állapota nem engedné meg ezt, abban az esetben Zsilinszky Mihály államtitkárt bízza meg, hogy „a kormány képviseletében a nemzeti ünnepen részt vegyen s a kormány nevében […] a szoborra koszorút helyezzen.”[6]

Az elkövetkezendő napokban a hírlapok részletesen beszámoltak az előkészületekről. Közölték az ünnepségen részt venni szándékozó egyletek, társaságok nevét, a küldöttek névsorát, a megjelenő alkalmi kiadványok címét, tartalmát, a helyi ünnepségeket szervező települések listáját. A Petőfi Társaság július 24-i ülésén véglegesítette a segesvári országos Petőfi-ünnep műsorát. A MÁV igazgatósága kérésükre különvonat indítását határozta el. A székelyek tömeges megjelenése érdekében Ugron Gábor székelyudvarhelyi volt országgyűlési képviselő, az ellenzék egyik vezető egyénisége kiáltványt bocsátott ki: „Ötven éve lesz julius 31-ikén, hogy a segesvári mezőn a zsarnokság hadai letiporták a magyar szabadság seregét, lobogóját, költőjét. Szabadságunk visszatért, lobogónk a honvédsiron magasan leng, csak Petőfit nem találjuk sehol, – sehol. Árva lett a nép: elvesztette dalnokát, a ki által érzett, szólott, zengett. […] Jertek székelyek! Jertek! Julius 30-ikán az elveszett csata mezején mi is hajtsuk meg térdeinket, hullassuk könyeinket, hisz meghalt testvéreink, tört reményeink nyugosznak ott. E megszentelt fájdalom egyesítsen magyar testvéreinkkel e hazán és a szabadságban! Újból és örökre!”[7]

Vasárnapi Ujság, 1899. 32. sz. 529.

Július 30-án a hírlapok a címlapjaikon emlékeztek meg Petőfi Sándor elestének ötvenedik évfordulójáról. Közülük több publikálta Jókai Mór Apotheosis című költeményét.[8] Másnap, 31-én tudósítottak a segesvári ünnepségről. Mint írták, valóságos népünnepély volt, a hazaszeretet ünnepe.

A közönség hét különvonattal érkezett, a Petőfi Társaság Budapestről kettővel, Kolozsvárról a harmadikkal. Az Ugron Gábor szavára fellelkesült székelyeket további négy különvonat hozta. A környékbeliek pedig szekéren és gyalog özönlöttek, úgy öt-hatezer ember.

A Petőfi Társaság küldöttségét Bartók Lajos, a képviselőházét Tallián Béla alelnök vezette, a kormányt, egyben a Magyar Tudományos Akadémiát Zsilinszky Mihály vallás- és közoktatásügyi államtitkár képviselte. Délelőtt tíz órára vonult ki az ünneplő közönség a fehéregyházi csatasíkra, és ekkorra sorakoztak fel a különvonatok is. Az emelvényen a már említett Zsilinszky Mihály kulturális, Vörösmarty Béla igazságügyi államtitkár, az ünnepség szónokai és előadói foglaltak helyet. A kolozsvári dalegylet éneke után Bartók Lajos beszélt Petőfi költészetéről és közéleti szerepéről. Kiemelte, hogy a költő feltámadásának ünnepén az egész hazának ünnepelnie kell. Utána E. Kovács Gyula kolozsvári színész[9] szavalta el Jókai Apotheozisát. Majd Bartha Miklós ellenzéki országgyűlési képviselő, a Petőfi Társaság tagja, a közeli udvarhelyszéki Rugonfalva szülötte következett. Az ötven évvel azelőtti csata felidézése után Petőfi szelleméről beszélt, amelyet a haza minden újszülöttjének első lélegzetvételekor be kell lehelnie. „Nem siratni jöttünk annak halálát, ki milliók lelkében él. Dicsőségünket jöttünk belekiáltani a nagy világba, mivelhogy ö a miénk. Jöttünk, hogy megtisztuljunk az ö emlékezetében, mert soha senki sem volt tisztább, mint ö. Hálálkodni jöttünk a Gondviselésnek, hogy öt nekünk adta.”[10] Ezután sorra vette Erdély nemzetiségeit, hogyan viszonyulnak Petőfi örökségéhez, eljöttek-e ünnepelni. Köszöntötte a szászokat, a művelt népet, amely meghódolt a nagy költő emléke előtt. A szerbeket, akik két csillagot tűztek az égboltra, Damjanichot és Petőfit. Majd feltette a kérdést: „Hát a román testvérek hol vannak? Ily hamar elfeledték volna, hogy kezeikről a jobbágyság bilincsét az ö lángja segített leolvasztani? Szabad népet legméltóbban ékesít a hála. Hol vannak?”[11] Itt Bartha arra célzott, hogy a nagyromán célokat dédelgető politikusok által vezetett magyarországi román nemzetiség csakúgy, mint a millenniumi ünnepségektől, innen is tüntetőleg távol tartotta magát. Azonban a székelyek eljöttek az ünnepre, pedig ők 1848 előtt is szabadok voltak. De ötven évvel ezelőtt Petőfivel együtt harcoltak a magyar szabadságért. A költő itt esett el. „Vére itt vegyült össze a székelyek vérével; lelke itt ölelkezett a székelyek lelkével. Élete az egész nemzeté volt; utolsó lehelete a tiétek [a székelyeké]; dicsősége a müvelt világ tulajdonába ment át.”[12] De a nemzet – fejezte be beszédét Bartha Miklós –, amely egész világát fölforgatta, hogy a romokon új és szebb világot teremtsen, Kossuth és Petőfi nemzete volt.

Ország-Világ, 1899. 32. sz. 672.

Ezután Bársony István Petőfi szerelme címmel tartott fölolvasást, Somló Sándor Endrődi Sándor költeményét szavalta el, Szász Gerő pedig saját költeményét adta elő. Végül a kolozsvári dalkör Ábrányi Kornél alkalmi Petőfi-dalaiból énekelt.

Az ünnepség ezen részének végeztével kezdődött a koszorúzás, természetesen mindegyik küldöttség vezetője hosszabb-rövidebb beszédet intézett a közönséghez. Elsőként Tallián Béla szólalt fel a képviselőház nevében. Az alelnök Petőfi kapcsán kiemelte, lehet vegyes vérből is magyarnak születni. Utána Zeyk József a főrendiház, Zsilinszky Mihály a magyar kormány és az Akadémia nevében helyezett el koszorút az egykori csatatéren, az emlékoszlop tövében.

Az ünnepség ezután Segesváron a várban, a Petőfi-szobor előtt folytatódott. Bartók Lajos beszéde után Illyés Bálint a 48-as kör nevében Jókainak a Petőfi halála című költeményét adta elő. Ugron Gábor vezetésével a székelyek ének- és zeneszó mellett jelentek meg és koszorúzták meg a szobrot. Végül rövid beszédek kíséretében az irodalmi társaságok, egyletek, törvényhatóságok, közintézmények küldöttségei helyezték el koszorúikat.

Az ünnepséget 450 terítékes lakoma zárta, amelyen a delegációk tagjai vettek részt. Este indultak vissza Budapestre a különvonatok, és keleti irányba Ugron Gábor vezetésével szekereiken és gyalog a székelyek.

Kása Csaba ügyvivő szakértő

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.