Akit a legnagyobb ellenfele nevezett a legnagyobb magyarnak

A bécsi belvárosban sétálva felfigyelhetünk rá, hogy a Herrengasse 5. számú palota falán emléktábla hirdeti: itt született gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar. Ezúttal életének egy kevéssé ismert epizódját, első haditetteit idézzük fel.

Széchenyi István főhadnagy 1812-ben

Széchenyi István főhadnagy 1812-ben

A francia csapatok időközben visszaverték a császári-királyi hadsereg támadásait és jelentős területeket foglaltak el a Habsburg Monarchiából, május derekán magát a birodalmi fővárost, Bécset is megszállták. Küszöbön állt a Magyarország elleni támadás, így a sánctábor építése különösen fontos feladattá vált. Június első napjaiban megindult a francia támadás, amely végül Győr alatt 1809. június 14-én döntő csatában csúcsosodott ki. István gróf közvetlenül nem vett részt a csatában, a győri Újvárosban egy ház tetejéről figyelte az összecsapást, amelyben a franciák – a közhiedelemmel és Petőfi hamis szavaival ellentétben – korántsem olyan könnyedén csikarták ki a győzelmet.

A csata napjának délutánján Ertel alezredes parancsot kapott a Rábán álló hajóhíd elontására, amit végre is hajtott. Ezt követően István gróffal együtt szolgálattételre jelentkezett Péchy Mihálynál, a győri erőd parancsnokánál. Széchenyi főhadnagyot itt várta a parancs, ami a sánctáborban állomásozó, Meskó József vezérőrnagy által vezetett dandárhoz vezényelte, így még aznap este a Rábán csónakon átkelve jelentkezett Meskó táborkari főnökénél, Ferdinand Voith őrnagynál.

A sánctáborban lévő csapatokat ekkor már a franciák körbezárták, mert nyugatról Lasalle hadosztálytábornok könnyűlovasai, keletről pedig a Rába, azon túl az itáliai alkirály francia hadserege állta útjukat. A helyzet kilátástalannak tűnt. Meskó nem kapott parancsot, hogy mitévő legyen. Késő este összehívta csapatai parancsnokait és haditanácsot tartott, amelyen István gróf is jelen volt. A haditanács elhatározta, hogy megpróbálnak kitörni és a franciákat megkerülve elérni Komáromot. A döntést azonban közölni kellett a főparancsnoksággal, amely akkor már Komárom felé tartott. A feladat végrehajtását Voith őrnagy Széchényi főhadnagyra bízta. A levél 1809. június 14-én 23 órai keltezést tartalmaz.

Az ifjú főhadnagy rendkívül veszélyes küldetést kapott, mert a Rába túlpartján már franciák álltak, a Duna vonalát már Gönyűig megszállták a franciák, de járőreik már Komáromot is megközelíthették. Éjszaka, korom sötétben indult el egy kis csónakon a 17 és fél éves főhadnagy, hogy egészen Komáromig evezzen. Először Rábán át a Mosoni-Dunára ért ki, de csónakját a francia őrszemek észrevették és tüzet nyitottak. Az egyik golyó eltalálta a csónakot és lyukat ütött belé. A későbbi „legnagyobb magyar” élete egy hajszálon múlt. Nagy nehézségek közepette, a francia lövedékek záporában betömte a lyukat és végül kikerült a közvetlen veszélyzónából. A győri erődön túl azonban Komáromig hosszú volt még az út, amelynek legalább felét franciáktól veszélyeztetve kellett megtenni. Végül szerencsésen, túljutva a veszélyeken megérkezett Komáromba és átadta Meskó levelét a nádornak.

A veszélyes küldetésről a nemesi felkelés naplója és a résztvevők jelentései kivétel nélkül megemlékeznek. A fiatal, tapasztalatlan főhadnagy kivételes bátorságról tett tanúbizonyságot, ami feljebbvalói figyelmét is felkeltette. Az idős apa büszke lehetett fiára. Azt ígérte a nádornak, Gomeznek és Károly főhercegnek, hogy fiai bátran fogják szolgálni a királyt. A legkisebb máris olyan haditettet vitt véghez, amiről az egész hadseregben beszéltek!

A hivatalos elismerés sem maradt el. Meskó vezérőrnagy végül sikeresen kitört a francia bekerítésből és csapataival bevonult a komáromi táborba. A főparancsnokság rendkívüli elismerésben részesítette a kitörésben harcolókat. Meskó a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét, Voith pedig a lovagkeresztjét kapta meg. Széchenyi István főhadnagyot az uralkodói kézirat „legfelsőbb elismerésben” részesítette.

Az ifjú gróf első haditettét követően a nemesi felkelés, majd a császári-királyi hadsereg II. tartalékhadtestének táborkarában teljesített szolgálatot. A hadieseményeknek a július 12-i znaimi fegyverszünet véget vetett, de a csapatok kiképzése és újjászervezése a táborkarnak folyamatos feladatot adott, így István gróf számára is szorgalmas munkával teltek a következő hetek, hónapok.

Az 1809-es évet követően Széchenyi István még 17 éven keresztül hordta a mundért, a hadseregtől csak 1826-ban vált meg. Ismert a részvétele és szerepe a lipcsei csatában, talán kevésbé köztudott harca az 1815-ös nápolyi hadjárat egyik ütközetében. Rendkívül sok tapasztalatot szerzett, de álmát, hogy híres hadvezér lehessen, nem tudta valóra váltani. Életét nemzete szolgálatának szentelte. Az ország javát szolgálva tevékenységének nagyon fontos részét jelentette a Duna, hiszen a folyam szabályozásában és a Lánchíd építésében is oroszlánrészt vállalt. Mindezekben talán szerepet játszott az első, életveszélyes katonai küldetése, az éjszakai dunai evezése is.