Aztán tél lett és csend és hó és halál

1956. november 4-én, vasárnap hajnali öt óra húsz perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek és valamennyi világnyelven beolvastak: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” A negyedórával korábban az ungvári rádióban elhangzott közlemény szerint Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével. November 4-ét a kormány 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá. 

A szovjet hadsereg november 4-én általános támadást indított többek között Budapest ellen Fotó: Fortepan

Időközben Kádár János és Münnich Ferenc szovjet kísérettel Szolnokra repült, a jugoszláv nagykövet tolmácsolta Tito jugoszláv elnök Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit azonban ők egyhangúlag elutasítottak.

Perek és kivégzések

New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel.

Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától „a magyar kérdés” levételét a napirendről.

A harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek.

A KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt.

Egy koncepciós pert követően kivégezték a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót.

Szilágyi József – Nagy Imre személyi titkára – ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter a per tárgyalása előtt, máig tisztázatlan körülmények között halt meg a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra. November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította.