Shatz megjegyezte, hogy a szankciók abban az estben működőképesek, amikor egy nagy állam szankciónál egy kisebbet. A szakember Hollandia és Indonézia példáját említette, amikor Hollandia a függetlenné vált Indonéziára sikertelenül vetett ki szankciókat. Az olyan – Shatz fogalmazása szerint – zsiványállamok ellen néha működnek a szankciók, mint Észak-Korea vagy Irán, tehát összességében a szankciók elég vegyes összképet mutatnak.
MCC Budapest Summit: Komoly megpróbáltatások előtt állunk, a béke hozhat megoldást
A konferencián résztvevő szakértők egységes fellépést és európai szintű összefogást sürgetnek a válság hatásainak tompítása érdekében – olvasható a Mandiner cikkében.

Parázs viták alakultak ki az élelmiszer-ellátásról
Az élelmiszerválságról szóló, parázs vitától sem mentes panel résztvevői arra hívták fel a figyelmet, hogy egyelőre nem vagy csak szórványosan jelentkező élelmiszerválságról beszélhetünk, amelynél a legnagyobb problémát nem feltétlenül a rendelkezésre álló élelmiszer-mennyiség, hanem sokkal inkább az ahhoz való hozzáférés, valamint a megfelelő minőségű táplálkozás problémája jelenti. A témakör szakértői Amanda Martinez, az ENSZ élelmezési világprogramjának gazdasági kockázatelemzője, David Laborde Debucquet, a Nemzetközi Élelmiszerpolitikai Kutatóintézet (IFPRI) tudományos főmunkatársa, Mezei Dávid, a Takarékbank Zrt., Magyar Bankholding-csoport agrár és uniós kapcsolatokért felelős terület vezetője, valamint Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára voltak.
Amanda Martinez arra mutatott rá, hogy az élelmiszer előállítással és az élelmezéssel kapcsolatos problémák – legyen szó az elérhetőségről, vagy a megfelelő tápanyagértékről – a világ számos országában jelentkeznek. Okai között szerepel a klímaváltozás is, ugyanakkor a háború és következményei a helyzetet tovább súlyosbították.
David Laborde Debucquet úgy fogalmazott, a tökéletes vihar esete áll fenn:
a klímasokk kombinálódik a rossz politikai döntésekkel, és a háború következményeivel.
A Nemzetközi Élelmiszer-politikai Kutatóintézet (IFPRI) tudományos főmunkatársa arról is szólt, problémát jelent, hogy több ország korlátozza a gabonaexportot.
Az emelkedő energiaárak kérdésköre is kiemelt figyelmet kapott az MCC Budapesr Summiton. Európa nagyot hibázott – mondta Tuomas Malinen, a GnS Economics ügyvezető igazgatója a rendezvény pénteki napjának első délutáni előadásán. Malinen szerint kérdéses, hogy a háborút követően Oroszországnak érdekében áll-e visszaállítani Európa gázellátását – a szakértő szerint ebben a kérdésben mi sajnos vesztésre állunk. Ács Zoltán közgazdász, a London School of Economics professzora és az MCC vendégoktatója egyetértését fejezte ki a konferencia egyik korábbi, fontos tételmondatával, miszerint Európában az inflációt a drasztikusan emelkedő energiaárak okozzák.
A pénteki nap utolsó beszélgetésén az előadók arra hívták fel a figyelmet, hogy a háború hosszú távon átalakíthatja nem csak Európa gazdaságát, de a mindennapi életünket is. Az energiahatékonyság kiemelten fontos lehet, de az emberek fogyasztási szokásai is átalakulnak.
További Belföld híreink
Egységes fellépést és európai szintű összefogást sürgetnek a szakértők
Egységes fellépést és európai szintű összefogást sürgettek az MCC Budapest Summit szombati napjának indító panelén a résztvevők, amely álláspontjuk szerint a kulcsa annak, hogy Európa eredményesen tudjon megküzdeni az elkövetkező válsággal. Fritz Söllner, az Ilmenaui Műszaki Egyetem tanszékvezetője szerint a mostani helyzet kialakulásában nagyon nagy szerepe volt annak a politikai iránynak, amely függővé tette a német gazdaságot az orosz energiahordozóktól. A háború és a szankciók árát így a német vállalatok és német emberek is fizetik.
Az elmúlt harminc évben ez a hetedik válság, amit átélek, és mindegyikből kilábaltunk.
„Ehhez együttműködés, kreatív ötletek és egységes kiállás kell Európában. Európa csak akkor tud erős maradni, ha egységesen állunk ki” – jegyezte meg Thomas Narbeshuber a BASF Közép- és Délkelet-Európa alelnöke.
A háború az elmúlt napok történései alapján is inkább az eszkaláció felé halad, hatásait még hosszú évekig érezni fogjuk- így lehet összefoglalni annak a panelnek a mondanivalóját, amelyen arra a kérdésre keresték a választ a szakemberek, hogy vajon meddig tarthat még a háború Ukrajnában.
Még jobban felértékelődik a zöldfordulat
A többnapos nemzetközi konferencia utolsó beszélgetésén a zöldátmenet lehetőségéről beszéltek az előadók. Megállapították, hogy a válságos környezetben még inkább szükséges meglépni a zöldfordulatot, a mostani energiaválság hatékonyabban előmozdíthatja a megújuló és klímabarát energia szélesebb körű térnyerését – olvasható a közleményben.
Nyitóképen Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kétnapos, MCC Budapest Summit nemzetközi konferenciájának nyitónapján, 2022. szeptember 30-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!