A koszinusztételtől a céloptikáig
A mesterlövészjelölteknek ugyanis komoly elméleti és gyakorlati felkészítésen kell részt venniük Debreceni Tibor irányítása alatt. Csak az elméleti képzés hetekig tart, mindennap reggel fél nyolctól délután fél négyig vesznek részt ezen a katonák. Péntekenként írásbeli vizsgák vannak, az elsőn legalább 75 százalékot kell teljesíteni. Már itt sokan kiesnek a rostán. A végső célszalagot egyébként sem sok aspiránsnak sikerül átszakítania, a legnagyobb létszámot akkor sikerült kiképezni, amikor 32 jelentkezőből 12-en végeztek is. Tavalyelőtt azonban 17 főből csak heten váltak mesterlövésszé. Nem azért, mert nem volt megfelelő a fizikai állapotuk, hanem azért, mert nem tudták teljesíteni az elvárt lövészeti szintet, vagy az elméleti tudást nem tudták alkalmazni a gyakorlatban. Az elméleti órákon az első héten egyébként színtiszta matematika szerepel a tanrendben,
a jó mesterlövésznek ismernie kell a számtant, a mértant és a trigonometriát, például aránypárokkal kell tudni bánni és a koszinusz- vagy a Pitagorasz-tételt is tökéletesen kell alkalmazni, hogy meghatározzák a helyszögeket.
A második héten ezeket az ismereteket már a céloptikán is használni kell, egyeztetni kell a lőszer ballisztikájával. Miközben a „diákok” tanulnak, a teljesítési idők rövidülnek, de a ponthatárok nőnek.
Aki pedig ezeken a teszteken sikeresen teljesít, a két hét alatt megszerzett tudással már komplex feladatokat hajthat végre. A harmadik héten már a gyakorlatban kell bemutatni a tájékozódási képességet, de még mindig nem lőnek, csak távolságmérés, távolságbecslés zajlik. A későbbi katonai feladatokhoz szükséges hosszú távú meneteket viszont már ekkor teljesítik. A lövészet csak a kiképzés negyedik-ötödik hetében indul.
Lopakodás, lövés és elszakadás
Ennek első fázisa egy úgynevezett stalking (lopakodás) vizsga. Ekkor a katonáknak álcaruhában kell felderíteni a célterületet, ahol egy kijelölt célszemélyt kell kiemelni legfeljebb négy óra leforgása alatt. Közben csak vaklőszerrel kell leadni a lövést, de a jelölteket megfigyelők (spotterek) vizslatják, és ha kiszúrják a mozgásukat, észreveszik őket, megbuknak.
A lopakodó vizsgát követi a lövészeti szakfelkészítés. Ezen már élestölténnyel meg is kell lőni azt a távolságot, amit a stalking vizsgán az adott helyen, a meghatározott időpontban és beállításokkal a vizsgázók előre megterveztek. Nincs távolsági határ, ha valaki úgy be tud hatolni a kijelölt területre akár 180 méterre a céltól, hogy azt nem veszik észre, akkor ebből a távolságból kell elérnie a találatot, de ha valaki 400 méterről tervezi a lövést, akkor onnan tüzel.
Az viszont minimumkövetelmény, hogy egy kilenc centiméter átmérőjű körön belül találni kell 300 méteren. Természetesen a kiképzésnek ebben a szakaszában szoktak a legtöbben elvérezni
– tudjuk meg Debreceni Tibortól. Az „egy töltény egy ember” szabálya nem érvényes, de két lövéssel már eredményesnek kell lenni nagyobb távolságokon. Később pedig ezt meg kell valósítani mozgó célokkal is.
A lövészeti vizsga után egy hét pihenés következik, mert a jelöltek nagyon elfáradnak. – Olyan ez, mintha valaki az iskolában másfél héten keresztül csak matekórára járna. Ezért a pihenő alatt a könnyebb dolgokat gyakorolják a katonák, a fegyverkezelést, a pisztolyok, a karabélyok használatát – fejti ki a kiképzés vezetője. – De a zárógyakorlat a legizgalmasabb és legfontosabb – teszi hozzá. Ezen az addig sikeresen teljesítő lövészeket kiteszik valahol a gyakorlóterületen, a fegyverük mellé csak egy rádiót kapnak, és egy harcparancsot, hogy mely időpontban, melyik helyen, fotó és személyleírás alapján, kire kell leadni a lövést, mielőtt jöhet az elszakadás (vagyis a visszavonulás a területről). Akik pedig ezt is sikeresen teljesítik, januárban részt vehetnek a felkészítés második ciklusában. Ezen híradókiképzés zajlik, illetve megtanulják a tűzvezetést is, hiszen előretolt felderítőként képesnek kell lenniük segíteni, irányítani a tüzérek tevékenységét.
Nincs második esély
És hogy hol tudja majd ezeket a katonákat bevetni a Magyar Honvédség? Debreceni Tibor eddig kilenc katonai misszióban vett részt, de legfőképpen Koszovóban és Maliban volt szükség erre a képességére. Mint elmondta, a délszláv területen főként tömegkezelési feladatai vannak a magyar kontingensnek, ezért itt rendőri jellegű mesterlövész-feladatok vannak. – Sokan azt képzelik, hogy a tömegkezelés csak abból áll, hogy beöltözünk védőruhába és gumibottal, pajzzsal biztosítjuk a rendet. De mi van akkor, ha valaki a tömegben előkap egy fegyvert vagy egy olyan eszközt, amivel halálosan megsebesíthet embereket? – teszi fel a kérdést a zászlós. Ez ellen nagyon nehéz, szinte lehetetlen védekezni, ha egy mesterlövész nem biztosítja a munkát.
Ebben a feladatban a maximális lőtávolság 150 méter lehet, ráadásul egy közeli magaslatot, például háztetőt kell keresni, ahol párban, egymást is kiszolgálva, védve kell mozgásban követni a tömeget
– avat be a részletekbe Debreceni Tibor. A találatot mindenképpen hozni kell, akkor is, ha egy kis lyukon kell kilőni, és akkor is, ha a tetőről majdnem lefújja a katonát egy szélvihar. Akkor is, ha a célpont éppen táncol, vagy ha egy várandós asszony van a háta mögött. Ilyen esetben nincs második esély, nem mondhatják, hogy „Bocsánat, mellé lőttem és mást találtam el!”. Nem lehet megvárni rádión az utasítást, a mesterlövésznek egyedül kell döntenie, a másodperc tört része alatt.
Orral a sárban, a hóban
– A katonai mesterlövész-feladat ehhez képest más – folytatja a kiképző. Egy ilyen bevetésen a mesterlövésznek általában kilométereket kell gyalogolnia a beszivárgási pontig, le kell lopakodni 400–500 métert, és utána kell leadni a lövést a felderítési információk alapján, majd végrehajtani az elszakadást. Maliban például mesterlövész-kiképzőként teljesített külszolgálatot Debreceni Tibor. A helyi hadsereg katonáit kellett felkészítenie, de a jelentkezők kiválasztása Afrikában nem feltétlenül a képességektől függött, hanem a kapcsolatoktól.
– Aztán amikor ezek a jelöltek tíz-tizenkét kilométer gyaloglás után ötszáz méteren keresztül kúsztak, „a sarat túrva az orrukkal”, miközben az ötven fokban rájuk főtt az álcaruha, óránként két óra pihenőt kértek
– mesélte el a zászlós. Ugyanezt persze máshol akár mínusz húsz fokban is meg kell tudni csinálni a hóban a jó mesterlövésznek. A katonai mesterlövészeknek a védekezésben is lehet szerepük, például a laktanyák védelmében. Ha elrendelik a terrorveszélyt, akkor a kijelölt posztokra küldik őket, és figyelik a környéket, a tüzelési szektorokat.
Ennek a szolgálatnak ugyanakkor rengeteg szépsége is van. Egy idő után még szenvedéllyé is válhat. Debreceni Tibor például arra használta a missziókból származó bevételeinek egy részét, hogy fejlessze magát, több fegyvere van otthon a páncélszekrényben. Van otthon profi precíziós-mesterlövész puskája, sörétes puskája, pisztolya is. A fegyverek és a hozzá tartozó eszközök vásárlása nem kevés pénzbe kerül, egy komoly céloptikáért például legalább 800 ezer, miközben egyetlen profi lőszerért akár 800 forintot is ki lehet fizetni. A zászlós viszont büszke rá, hogy
akár olcsóbb eszközökkel is a nemzetközi élmezőnybe tud kerülni a versenyeken, mert megvan ehhez a szakmai tudása.
Aki pedig rendelkezik a megfelelő ismeretekkel, a zászlós szerint úgy van az új fegyverekkel – és az ezekhez tartozó új alkatrészekkel, munícióval –, mint egy új autóval. Először keresi az elejét, ügyetlen vele, de egy idő után érezni kezdi és csaknem lehetetlen dolgokat is megcsinál. Összenő vele, minden rezdülését ismeri. És nagyon élvezi, hogy akár lehetetlen távolságokról is eltalálja a célt.
Borítókép: Debreczeni Tibor zászlós. (Fotó: Szabadföld/Németh András Péter)
