Túl messzire ment a baloldal a járványkezelés támadásában
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a járvány elleni védekezés ellenzéki támadásaira reagálva. – Ha túl messzire mennek a durvaságban, közönségességben, akkor félreértik a helyzetüket. Ezzel ugyanis a népesség, a nemzet érdekei ellen cselekednek. Akik egy-egy párt nevében beszélnek és dolgoznak, azoknak tudniuk kell, hogy „az egészet” szolgálják – magyarázta.
Azzal, hogy lebeszélik az embereket a megfelelő védekezésről, átlépik azokat a határvonalakat, amelyeket nem szabadna
– tette hozzá. A kormányfő felidézte, hogy két éve hozták létre az operatív törzset, ahol felelősségteljes, komoly munka zajlik szakértőkkel, orvosokkal, politikusokkal azért, hogy megmentsék az emberéleteket. Nem azt érdemlik, hogy ilyen durva támadásoknak legyenek kitéve – szögezte le.
A vakcinatartalék, illetve a Szudánnak juttatott AstraZeneca-oltóanyagszállítmány kapcsán a kormányfő úgy fogalmazott:
– Számunkra a magyar emberek biztonsága a kiindulópont, ez igaz az oltásra is. Mindig kell annyi vakcinának lenni a raktárban, amennyi biztonságosan ellátja Magyarországot
– húzta alá. A vakcinák azonban egy idő után lejárnak, ebben az esetben pedig jobb, ha odaadjuk valakinek, mint ha kidobjuk – fűzte hozzá. A kormányfő továbbá jelezte azt is, hogy az omikron talán már nem jelent annyira halálos veszélyt, mint a korábbi variánsok, ennek ellenére nagyon gyorsan terjed, ezért mindenképp szükség van a védőoltások felvételére.
A rezsicsökkentés politikáját be kell tartani!
Gazdasági kérdésekre térve Orbán Viktor felidézte, hogy az egész világon magas az infláció, a balti államokban például két számjegyű, így ebben a helyzetben valakinek meg kell védenie az embereket. – Az alaphelyzet az, hogy a kormánynak nem kell beavatkoznia az árakba, de vannak rendkívüli helyzetek, amikor a gazdasági szereplők nem tudják megoldani ezt a helyzetet – mutatott rá.
Szavai szerint okoskodhatunk nagy gazdasági összefüggésekben, hogy ennek a lépésnek milyen hatása lesz, de az embereknek be kell menniük a boltba, és meg kell venniük a termékeket.