Fülöp Attila: 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra

Ma Magyarország költségvetéséből 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, ez három és félszerese a tizenkét évvel ezelőtt ugyanerre a célra fordított összegnek, és végső soron a családok megerősítését szolgálja – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Szolnokon.

Forrás: MTI2022. 03. 30. 15:19
FÜLÖP Attila; HUBAI Imre; SZALAY Ferenc; SOÓS Imre; KÁLLAI Mária
Szolnok, 2022. március 30. Szalay Ferenc polgármester, Cséplõné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Fõigazgatóság szakmai fõigazgató-helyettes, Kiss Róza, a Szociális és gyermekvédelmi Fõigazgatóság JNSZ Megyei Kirendeltségének igazgatója, Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének fideszes képviselõje és Fidesz-KDNP-s képviselõjelöltje, Fülöp Attila, az Emberi Erõforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelõs államtitkára, Hubai Imre a megyei közgyûlés elnöke és Soós Imre (b-j) mûszaki igazgató a Csecsemõ- és Befogadó Otthon átadásán Szolnokon 2022. március 30-án. A beruházás során két új épületben 8 férõhely létesült 0-3 éves korú és 16 férõhely 3-18 éves korú gyerekek, fiatalok számára. A csaknem 376 millió forintos beruházás mintegy 180 millió forint európai uniós támogatásból, illetve a magyar kormány által biztosított 196 millió forintból valósult meg. MTI/Mészáros János Fotó: Mészáros János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila a Befogad-Lak Jász-Nagykun-Szolnok megyében című projekt során megvalósult csecsemő- és befogadóotthon épületeinek ünnepélyes átadásán elmondta: Magyarországon 23 ezer gyermek él a gyermekvédelem rendszerében, közös felelősség, hogy nagy korukra ők is adófizető polgárai legyenek az országnak, rendezett kapcsolatok és körülmények között éljenek.

Az államtitkár a kommunizmus örökségével legjobban terhelt ágazatnak nevezte a szociális szférát és a gyermekvédelmet. – Az örökölt infrastruktúrán változtatni kell

– hangoztatta.

Elmondta, hogy

az elmúlt időszakban számos fejlesztés történt a Széchenyi 2020 program során; ennek köszönhetően létesült a szolnoki befogadóotthon is: mintegy 460 gyermek került nagy intézményből kisebb otthonokba, illetve mintegy 120 új férőhely jött létre.

Kitért arra is, hogy ebben az időszakban kezdték el a nagy intézmények „lebontását” is, helyettük kisebb, szociális szolgáltatással támogatott családi otthonokban biztosítottak elhelyezést a rászorulóknak. Emellett csaknem ötezer idősotthoni férőhely is létesült – sorolta, megjegyezve: ezt a folyamatot fogják folytatni.

Az államtitkár szavai szerint a szociális és gyermekvédelmi hivatás az együttműködésről és a közösségépítésről szól; Szolnokot az együttműködés városának nevezte.

Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének kormánypárti jelöltje elmondta:

két új épületben nyolc férőhely létesült 3 év alatti és 16 férőhely 3–18 éves gyerekeknek.

A csaknem 376 millió forintos beruházás mintegy 180 millió forint európai uniós támogatásból, illetve a magyar kormány által biztosított 196 millió forintból valósult meg.
Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármester a gyerekekre való odafigyelés mellett fontosnak nevezte az idősekkel való törődést is. Felidézte, hogy nemrég adták át a Vízpart körúti idősotthon hetven ember befogadását lehetővé tevő új részét.

Kiss Róza, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy

a projekt célja volt a megyei gyermekvédelmi központ és területi gyermekvédelmi szakszolgálat irodaépületének helyiségeiből átalakított, korszerűtlen körülmények között működő csecsemőotthon és befogadóotthonok kiváltása. A projekt előkészítése 2016-ban kezdődött, most a használatbavételi és működési engedélyezési eljárások következnek

– fűzte hozzá.

Az eseményen részt vett többek mellett Hubai Imre (Fidesz–KDNP), a megyei közgyűlés elnöke is.

 

Borítókép: Szalay Ferenc polgármester, Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szakmai főigazgató-helyettese, Kiss Róza, a Szociális és gyermekvédelmi Főigazgatóság JNSZ Megyei Kirendeltségének igazgatója, Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének fideszes képviselője és Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára, Hubai Imre a megyei közgyűlés elnöke és Soós Imre (b-j) műszaki igazgató a Csecsemő- és Befogadó Otthon átadásán Szolnokon 2022. március 30-án (Fotó: MTI/Mészáros János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.