Márki-Zay Péter tovább gyarapította ellentmondásos állításait és több pontban ismét meghazudtolta magát a JelenValónak adott videóinterjúban. A baloldal miniszterelnök-jelöltje előszeretettel árulózza a saját szövetségeseit, s most sem fogta vissza magát. Az említett interjúban azt hangoztatta, hogy „a Fidesz és a szocialisták, úgy tűnik, sok esetben együtt loptak. Nem tudom, kik a korrupt árulók az ellenzékben, nem az én dolgom ezt felderíteni.” Márki-Zay már múlt év végén, a közös ellenzéki lista kérdése kapcsán elkezdte becsmérelni a saját harcostársait. A Szabad Európának nyilatkozta, hogy a listaállításánál nem mindig vették figyelembe a kéréseit, s szerinte az ellenzéken belül „rengeteg áruló van, ezek vagy aktívak, vagy kevésbé aktívak. Nem tudjuk, mi mozgatja őket. Sokszor úgy néz ki, mintha csak az ostobaság vagy az önzés, de az esetek jelentős részében szerintem valójában a Fidesz van a háttérben.”
Mindenki áruló
Azt is lehetségesnek tartotta, hogy más miniszterelnök-jelöltet keressenek helyette a szövetségesei. Később ennek kapcsán az ATV-ben már azt mondta: „Bárki vezércserét szeretne az ellenzék élén, az a Fidesz beépített árulója.” Erről januárban is meglehetősen paranoid módon nyilatkozott Márki-Zay, amikor a Magyar Hangnak úgy fogalmazott, hogy „máig vannak önzők és árulók, akik akadályozzák az összefogást és a Fidesz leváltását”. Hozzátette: azt viszont nem merné kijelenteni, hogy az ellenzéki pártelnökök között van-e ilyen. Utóbbiak kapcsán a Bárdos Andrással felvett beszélgetésen a szivárványkoalíció jelöltje már kevésbé óvatosan fogalmazott. A műsorvezető kérdésére, hogy miért nem egyeztettek az ellenzéki pártvezetőkkel az állítólagos árulókról, Márki-Zay rejtélyesen csak annyit mondott: a pártelnökök jobban tudják nála, hogy kikről is van szó. Meglehetősen szürreális jelenet volt, hogy amikor a beszélgetésben egy angol labdarúgó teljesítménye került szóba, Márki-Zaynak az volt az első gondolata, hogy a futballista áruló lehet.
Orbán a hibás
Tavaly ősszel a balliberális 444.hu-n jelent meg egy közvélemény-kutatás, amelyben jelentős Fidesz-fölényről számoltak be. Márki-Zay erre úgy reagált, hogy nem hiszi el az eredményt, s arra utalt, a kutatást valakivel megfinanszíroztatta az ellenzék. A hódmezővásárhelyi polgármester hírhamisítással vádolta a Telexet, amikor a portál azt írta: Márki-Zay állításaival ellentétben valójában a magyar kormány sem katonákat, sem fegyvereket nem küld Ukrajnába. Különös módon a baloldali kormányfőjelölt mindezt Deák Dániel politikai elemzőnek panaszolta el telefonon. Orbán Viktort is több alkalommal titulálta árulónak Márki-Zay. A legképtelenebb állítása volt, hogy a magyar kormányfő egy személyben felelős az ukrajnai háborúért, s hogy a miniszterelnök a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésen is az összecsapásokat készítette elő. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Orbánra azért sértődött meg Putyin, mert a magyar kormányfő nem teljesítette az orosz elnök kérését. Márki-Zay ugyancsak árulásnak nevezte, hogy hazánk nem enged át a területén Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokat.