Zamecsnik Péter a fentiek ismertetése után tette fel a kérdést Kovács Lajosnak, hogy ha a két fél hadakozásából Gyárfás minden részletében győztesen került ki, akkor mi érdeke lett volna Fenyőt megöletnie? Egykori vallomásában Székely Ferenc azt mondta, hogy ha Fenyő áll bosszút a Gyárfással szembeni sikertelenségeiért, annak még csak-csak lett volna magyarázata, de fordítva érthetetlen. Gyárfás védője arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy amikor ügyfele 2004. augusztus 11-én ingatlant cserélt Portik Tamással, akkor magának Portiknak a rendőrségen tett vallomása szerint Gyárfás több száz millióval járt jobban. Ha Gyárfás megbízta volna Portikot, akkor miért Portik fizet ily módon Gyárfásnak? – tette fel a kérdést Zamecsnik.
Kovács Lajos a tárgyaláson megerősítette: Tasnádi embere, S. László tájékoztatta őt a Fenyő-gyilkosság előkészületeiről. Az Alex Cukrászdában sorra került beszélgetésükről hangfelvétel készült. Gyárfás ügyvédje megkérdezte: „Hol a hangfelvétel? Meghallgathatjuk?”, a hangfelvétel azonban állítólag elkallódott. Kiderült, az a dokumentum sincs meg, amelyet Vajtó Lajos adhatott át Kovács Lajosnak, amely állítólag arról szólt, hogy Gyárfás miképp manipulálta a kaposvári tárgyalás bíróját és ügyészét, és amelyet szerinte Óvári Győző, Fenyő János ügyvédje adott át neki a Vico Rt.-ben zajló találkozójukon. Óvári tanúként a bírósággal már korábban közölte: ilyen nem történt.
Póta Péter bíró a keddi tárgyalásra az ellentmondások feloldása érdekében beidézte Tasnádi Pétert és munkatársait, A. Gábort és S. Lászlót, távkapcsolás útján pedig Tasnádi volt feleségét, M. Juditot, valamint Portik Tamást. Kovács Lajos 1998-tól 2009-ig, egy évtizeden keresztül zömében az általuk hallottakra támaszkodott.