Egymásnak ellentmondó tanúvallomások az Árpád hídi gázolás tárgyalásán
Az ügy a tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott.
Az ügy a tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott.

Pedig rendesen el voltak zárva.

Egy 71 éves nőt gyászolnak.

A vádlott állítólag meg akarta ölni az ügyészt.

A Szélesvásznú történelem mai adásában Fazekas Eszter, az NFI filmfelújítási vezetője és Halmy Kund beszélgetett a műsorvezetőkkel Bacsó Péter sokat taglalt filmszatírájáról, A tanúról.

A lány mindössze 12 éves, ezért gondviselője jelenlétében hallgatták ki.

A tanú szerint a férfi rendes ember volt.

Füssy Angéla újságírót több mint négy órán át hallgatták ki mint tanút a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Tanúk szerint az Amerikai Egyesült Államok már korábban is aktívan dolgozott azon, hogy megakadályozza a vezeték kiépítését.

Ágh professzor nagyon elrúgta a pöttyöst.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.