Bacsó Péter 1969-es szatírája, A tanú nemcsak a Rákosi-korszak abszurditását és kegyetlenségét állítja pellengérre, hanem általános érvényű állásfoglalást is ad a hatalom természetéről, s talán ennek is köszönhető, hogy Bacsó Péter filmje betiltása előtt először még átcsúszott a cenzorok fürkésző tekintete között.
A tanú és a diktatúra groteszk igazsága
Az egyszerű és jóindulatú Pelikán képtelen eligazodni a diktatúra önellentmondásos szabályai között: egyik pillanatban még börtönben ül, a másikban a rendszer kegyeltjeként libamájat kap vacsorára. A film szatirikus túlzásai – a magyar narancs, a szocialista szellem vasútja vagy a koncepciós per – valós alapokon nyugszanak, és a korszak meghökkentő logikáját tükrözik vissza.
A film szereplői is a rendszer különböző archetípusait képviselik. Virág elvtárs, a kíméletlen és hűvös racionalista, aki tisztában van a rendszer kegyetlenségével, de annak fenntartásában érdekelt. Bástya elvtárs az ideológiát csak saját hatalmának megszilárdítására használja, míg Dániel Zoltán, a kiábrándult hithű kommunista, akit végül elárulnak.
Ezek a figurák nemcsak a Rákosi-rendszerre, hanem a későbbi diktatúrákra is érvényesek, hiszen a hatalom természete időtől és helytől függetlenül hasonló logikát követ.
A film epizodikus szerkezete, groteszk humora és emlékezetes párbeszédei miatt gyorsan kultuszfilmmé vált, még annak ellenére is, hogy tíz évig betiltották. Noha a Kádár-rendszer elhatárolódott Rákosi diktatúrájától, A tanú mégis veszélyesnek bizonyult, hiszen görbe tükröt tartott az államszocializmus abszurditásának.
Amikor ez a forgatókönyv engedélyt kapott, Újhelyi Szilárd volt a stúdióigazgató, a film forgatása közben pedig elment filmfőigazgatónak, és Bacsó lett az új igazgató. Újhelyi együtt ült Rákosi börtönében Aczél Györggyel, a kultúrpolitika mindenható nagyhatalmával, aki maga is támogatta a film elkészülését. A forgatási ideje alatt azonban megváltoztak a politikai szelek (elsősorban a prágai tavasz hatására), és elindult egy politikai újjárendeződés, így gyakorlatilag Újhelyi Szilárdnak köszönhető, hogy a filmet legalább be tudták fejezni – meséli Fazekas Eszter a Szélesvásznú történelemben.
A film végül 1979-ben kerülhetett korlátozott forgalmazásba, addig azonban a „tiltott gyümölcs” státusát élvezte.
Ebben a tíz évben beépült a köztudatba, a betiltás alatt ugyanis kézről kézre járt a kópiája, először csak a párfunkcionáriusok szórakoztatták magukat vele, később a mezei pártmunkásokhoz, KISZ-klubokba, egyetemi filmklubokba is eljutott.
A mű nemcsak politikai, hanem filmtörténeti szempontból is mérföldkő. Bacsó Péter alkotása a magyar filmművészet azon vonalába illeszkedik, amely az ötvenes évek traumáit dolgozta fel, így olyan filmek előfutárának tekinthető, mint Kovács András A ménesgazda (1978) vagy Gábor Pál Angi Vera (1979), amelyek szintén a Rákosi-rendszer visszásságait tárják fel.
Ugyanakkor A tanú különleges helyet foglal el, mert nem realista dráma, hanem a szatirikus stilizáció eszközeivel operál, amely később számos magyar és nemzetközi filmre is hatást gyakorolt.
A tanú szombat este 20 órától, a Szélesvásznú történelem aktuális epizódja pedig 22 órától lesz látható a Hír TV műsorán. Az ismétlésekre vasárnap 11 és 13 órakor kerül sor.
