Élete végéig a rácsok mögött maradhat a 63 éves Németh István, ha elítélik a vád szerint harmadik gyilkosságáért. A következő, május 12-i tárgyalási napon a Fővárosi Törvényszék tanúkat és szakértőket hallgat meg a rendőrgyilkosként hírhedtté vált Németh ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult perben. A vád szerint 2008-ban – amikor még feltételesen volt szabadlábon a két ember meggyilkolása miatt kapott életfogytiglani szabadságvesztés büntetéséből – a XII. kerületben egy hajléktalantanyán éghető anyaggal lelocsolta egy hajléktalantársát és felgyújtotta, mivel a férfi nem adott neki az egy, talált pénztárca visszaszolgáltatásáért kapott tízezer forint jutalmából. A szerencsétlen két nap múlva halt bele szörnyű sebeibe.

Németh tagadta tavaly novemberben az előkészítő ülésen, hogy ő gyújtotta volna fel az áldozatot. Azt állította: a közelben egy autóroncsban aludt élettársával és a nagy hangzavarra ébredtek fel, ő maga hívta a tűzoltókat.
Az ügyben december elején kezdődött meg a bizonyítási eljárás. Legutóbb február végén tanúkat hallgattak meg. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint ítélet az év második felében várható ebben az ügyben.
Közben az Egri Törvényszéken jelenleg is zajlik Németh másik pere, amiben a november 30-ra kitűzött ülést elnapolták egy tanú meg nem jelenése miatt. A törvényszék tájékoztatása szerint ennek az ügynek a befejezése még az év első felében várható, a bíróság széles körű bizonyítást folytat, és a befejezés időpontja függ attól, hogy a bíróság mikor tudja meghallgatni a szükséges tanúkat.
A bizonyítási eljárás zárt ajtók mögött folyik, ugyanis a vád több mint gyomorforgató: Németh saját fiát és nevelt lányát szexuális tárgyként használta a vád lényege szerint.
A Heves Megyei Főügyészség kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 2018 őszén emelt vádat Németh ellen. Aki – bár vallomást tett a nyomozás során, de – tagadta a nemi erőszakot. Amennyiben a bíróság előtt bizonyítottságot nyer tette, Németh legfeljebb 15 évet kaphat.