A magyar modell a brüsszeliták rémálma

– Földrajzi és gazdasági súlyán túlmutató szerepe van ma már hazánknak nemzetközi ügyekben – nyilatkozta lapunknak Szánthó Miklós, a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC-) első napján Budapesten. A nemzetközi rendezvényen az Alapjogokért Központ igazgatóját megkérdeztük arról is, mit gondol a baloldali sajtóban rendre megjelenő híresztelésekről, miszerint Magyarország elszigetelődik a nemzetközi porondon. Közölte: az eseményen részt vevő külföldi, konzervatív vendégektől érkező reakciók szerint olyan politikai gondolatok mentén érdemes működni, amelyeket Orbán Viktor a beszédében 12 pontban összefoglalt.

2022. 05. 19. 19:00
20220519 budapest szantho miklos havran zoltan magyar nmetzet
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Földrajzi és gazdasági súlyán túlmutató szerepe van ma már hazánknak nemzetközi ügyekben. Hogy miért figyel ránk az egész világ? Az tisztán látszik, hogy ha valaki van olyan karakán, hogy felveszi a harcot, és végigmegy azokon a lépéseken, amelyeket beszédében Orbán Viktor is említett, akkor ebből a példából más országban is siker lehet

– nyilatkozta lapunknak Szánthó Miklós, a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) első napján, Budapesten. Az Alapjogokért Központ igazgatója a jelenkor egyik legnagyobb kihívását abban látja, hogy a nemzetközi erők helyi szintről megpróbálják nemzetközi szintre kiszervezni egyes országok döntéshozatalát. − Tulajdonképpen az összes uniós vita erről szól. Nagyon hasonló konfliktus áll fenn az USA és a föderális adminisztráció között. Magyarország kormánya annak érdekében lép fel – és ha jól értem, itt a CPAC Hungary-n részt vevő európai és az amerikai jobboldal is –, hogy az emberekhez közel, helyi szinten tartsuk a döntéseket – részletezte. Az igazgató elmondta, 

az eseményen részt vevő külföldi, konzervatív vendégektől érkező reakciók szerint olyan politikai gondolatok mentén érdemes működni, amelyeket Orbán Viktor a beszédében 12 pontban összefoglalt.

Szánthó Miklós szerint tagadhatatlan, hogy a magyar jobboldal fejlesztette ki a Nyugat legsikeresebb jobboldali politikai projektjét, s úgy véli, mi vagyunk a nyugati jobboldali közösség utolsó reménysége is. – A magyar jobboldal már évekkel ezelőtt arra a felismerésre jutott, hogy a demokrácia nem pusztán liberális lehet. Magyarország vezetése a józan ész talaján álló értékeket képviseli, amelynek alapja az Isten, a haza és a család hármas egysége, kultúránk zsidó–keresztény gyökere – mondta.

Az Alapjogokért Központ igazgatója hozzátette, a magyar jobboldal sikerét bizonyítja a nyílt társadalom hálózatának és a brüsszeli bürokratáknak a frusztráltsága. 

Mint részletezte, mindez azért van, mert a liberálisok tartanak tőle, hogy a magyar példát mások is átvehetik. – Félnek attól, hogy a magyar modellt más európai konzervatívok is eltanulják, és hozzánk hasonlóan ők is sikerrel fogják felvenni a harcot a liberálisokkal szemben, és akár kormányra is kerülhetnek. Ez a brüsszeliták rémálma – jelentette ki. Mivel a baloldali sajtóban 2010 óta számtalan híresztelést olvashattunk Magyarország nemzetközi porondon való elszigetelődéséről, az igazgatót megkérdeztük, hogyan lehet az, hogy ennek ellenére ma mégis Magyarország ad otthont a CPAC elnevezésű nemzetközi konferenciának. Szánthó Miklós leszögezte, ezek a híresztelések teljesen nélkülözték a valóságot. Szerinte a liberális világrend képviselői úgy vélekednek, hogy a demokrácia csak liberális lehet, és nekik ebben a jelzős szerkezetben az előbbi a fontosabb. 

Ezen ideológia képviselői megpróbálták a saját maguk által kontrollált nemzetközi fősodratú sajtóban úgy beállítani – a velük ellentétes ideológiai nézeteket képviselő – Magyarországot és Orbán Viktort, mintha elszigetelődött volna. Ez már csak azért sem igaz, mert jól láthatóan az összes olyan ügyben, amelybe Magyarország kormánya 2010 óta beleállt – legyen szó a sajátos gazdasági válságkezelésről vagy a migrációról – bebizonyosodott, hogy az első nehéz lépések után követőkre talált. Elszigetelődés helyett inkább népszerűséget látok, s ennek a népszerűségnek a szimbóluma a CPAC Hungary is

– mondta.

Borítókép: Szánthó Miklós (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.