KINCS: Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket

A magyarok döntő többsége, 77 százaléka szerint a kormány megfelelően kezeli az Ukrajnából érkező menekültek helyzetét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért reprezentatív kutatásából, amely ezer fő megkérdezésével készült. Minden harmadik magyar nyújtott valamiféle segítséget az Ukrajnából érkező menekültek számára, ugyanennyien tisztában vannak vele, hogy mára már meghaladta a hazánkba érkező menekültek száma a hatszázezret. A legtöbben, 58 százaléknyian pénzadománnyal vagy egyéb adománnyal – negyven százalék – támogatták a rászorulókat.

Magyar Nemzet
2022. 05. 04. 9:49
2022.03.05. Budapest Nyugatipályaudvar, ukrán menekültek érkeznek Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mára már meghaladta az 5,5 milliót az Ukrajnából elmenekülők száma. Február vége óta Magyarországra több mint 650 000 ember érkezett Ukrajnából. Szinte azonnal egy emberként fogott össze az ország, hogy segítséget nyújtson a háború elől menedéket kereső embereknek. A megkérdezettek több mint háromnegyede (77 százalék) szerint a kormány helytáll és megfelelően kezeli a menekültek helyzetét, a megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka volt elégedetlen (10 százalék nem tudta megítélni a kérdést).

Minden harmadik magyar felnőtt, azaz 31 százalék nyújtott segítséget az Ukrajnából érkező menekülteknek. A nők 36 százaléka, a férfiak negyede vett részt adománnyal vagy önkéntes munkával a segítségnyújtásban. Legnagyobb arányban a nyugdíjasok, a házasok, a kettőnél több gyermeket nevelők és a felsőfokú végzettségűek segítettek.

Az emberek leginkább pénzadománnyal (58 százalék), élelmiszer-adománnyal (40 százalék) és egyéb felajánlással (39 százalék) támogatták a rászorulókat, a férfiak inkább pénzzel, a nők inkább egyéb módokon. A segítséget nyújtó válaszadók csaknem ötöde önkéntesként is segítette a menekülteket, ők leginkább a középkorosztályból, a 30 és 50 év közöttiek közül kerültek ki.

A válaszadók fele tudott arról, hogy a határmenti településeken kialakított segítségpontokon (Záhony, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs) kapnak szervezett módon ellátást a Magyarországra érkező ukrán menekültek, de 37 százalékuk azzal is tisztában volt, hogy a budapesti BOK-csarnokban kialakított tranzitközponton is segítik őket. A menekültek támogatásában résztvevő szervezetek közül legtöbben a karitatív szervezeteket említették, legmagasabb arányban a Máltai Szeretetszolgálatot és a Magyar Vöröskeresztet (36 százalék). A többség tisztában van vele, hogy a kormány, az egyházak és a civil karitatív szervezetek összefogásával zajlik a menekültek ellátása, amelyben jelentős szerepe van a gazdasági élet szereplőinek is.

A KINCS felmérésből az látszik, hogy a magyar emberek többsége jól informált azzal kapcsolatban, hogy hány ukrajnai menekült érkezett eddig az országba. A megkérdezettek harmada (31 százalék) pontosan tudja, hogy már 600 ezer felett van a számuk, másik harmaduk szerint kevesebb mint félmillióan jöttek, negyedük szerint pedig 500 és 600 ezren érkeztek Ukrajnából.

Összességében elmondható, hogy sokan szívesen segítenek az Ukrajnából érkező embereknek, sőt önkéntes munkát is nagy arányban vállalnak. Jól tájékozottak azzal kapcsolatban, hogy mennyien jöttek eddig, és milyen módon, mely szervezeteken keresztül tudnak segítséget nyújtani. Úgy gondolják, hogy a polgári kormány helytáll és megfelelően kezeli az ukrán menekültválságot.

A segítségre még mindig nagy szükség van, ezért fontos lenne, hogy továbbra is legyenek olyanok, akik szívesen vállalnak önkéntes munkát. Például a BOK-csarnokban kialakított gyermeksarokban továbbra is szeretettel várják az önkénteseket, akik az alábbi linken tudnak regisztrálni: https://bokonkentesek.booked4.us/public/

Borítókép: Nyugati pályaudvar, ukrán menekültek érkeznek (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.