A baloldalon nem gond a zsidózás

Inkább hallgatnak a Jobbikkal szövetséges baloldali pártok azzal kapcsolatban, hogy a korábban a zsidók összeírására javaslatot tevő Gyöngyösi Márton lett a párt elnöke. Az EMIH vezető rabbija a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy vélekedett, most minden pártnak lehetősége van újragondolni a szövetségi politikáját.

Vizvári Soma
2022. 07. 06. 5:45
Budapest, 2012. december 2. Résztvevők a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráción a fővárosi Kossuth Lajos téren 2012. december 2-án. A tüntetést a jobbikos Gyöngyösi Márton november 26-án tett kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte. MTI Fotó: Beliczay László Fotó: Beliczay László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Sosem tartoztunk azok közé, akik elhitték, hogy a Jobbik megváltozott. A Jobbik név maga olyan folytonosságot fejez ki a párt történetének nyíltan rasszista és antiszemita megnyilvánulásokban gazdag éveivel, ami hitelteleníti a párt utóbbi időben vitt mérsékelt irányvonalát. Ezt az álláspontot támasztja alá Gyöngyösi Márton elnökké választása is. Most minden pártnak lehetősége van újragondolni a szövetségi politikáját, és bízunk benne, hogy ezt a magyar belpolitika legfontosabb szereplői meg is teszik, és a továbbiakban nem működnek együtt a Jobbikkal – nyilatkozta Köves Slomó, az EMIH–Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy a korábban zsidók listázására javaslatot tevő Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke a hétvégén.

Kérdéses, hogy a Jobbikkal a ­2022-es országgyűlési választáson egy listán induló baloldali pártok megfogadják-e a főrabbi jó szándékú tanácsát, semmilyen elhatárolódást nem lehetett ugyanis látni egyik párt vezető politikusától sem.

Lapunk írásban fordult a DK, a Párbeszéd, valamint az MSZP sajtóosztályához, hogy megtudjuk, miért nem tiltakoznak Gyöngyösi Márton elnöksége ellen, de lapzártánkig nem kaptunk választ egyik párttól sem.

Holott Szabó Tímea, a Párbeszéd jelenlegi társelnöke egy időben még úgy nyilatkozott, Gyöngyösi nem méltó arra, hogy képviselő legyen. A DK-s Vadai Ágnes egyenesen feloszlatta volna a Jobbikot, Gyurcsány Ferenc pedig kijelentette, hogy nácikkal nem lehet kiegyezni, valamint arra is figyelmeztette elvbarátait, hogy nem szabad elfelejteni a Gyöngyösi által felvetett zsidólistázást. Aztán mégis elfelejtették, legalábbis figyelmen kívül hagyták, amikor szövetséget kötöttek az idei országgyűlési választásra.

Emlékezetes, Gyöngyösi 2012-ben egy később tömegtüntetést kiváltó parlamenti felszólalásában azt szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel, hogy 

„az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

A tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte, az eseményen az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila azt mondta: politikai karanténba kell zárni a Jobbikot. Emellett úgy fogalmazott: „A fasizmus egy vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda.”

A tüntetés nyolcadik évfordulóján (amikor a baloldali pártok már megegyeztek a Jobbikkal, hogy együtt indulnak a 2022-es választáson) Mesterházy úgy nyilatkozott a Neokohn internetes portálnak:

A Jobbik akkor még valóban olyan politikát képviselt, hogy egy lapon se szerepelhetett egy baloldali politikus neve az övékével. Azóta látható módon rájöttek, hogy téves utat választottak. Ez a változás a közbeszédet is meghatározza. Ma már nem hangozhatnak el a parlamentben olyan mondatok, amelyeket akkor Gyöngyösi Márton elmondott.

Gyöngyösi Márton egyébként inkább csak magyarázni próbálta 2012-es mondatait, sőt még sajnáltatta is magát, az utána következő reakciók ­miatt. „Ami Mesterházy Attila kijelenté­seit illeti, arról érdemes lenne őt magát megkérdezni. Szocialista politikusként azt tette akkor, amit a szekértáborokra tagolódott Magyarországon politikai ellenfelével tesz egy politikus, ha lehetősége adódik rá: egy Hit Gyülekezete által akkurátusan megszervezett »spontán tömegtüntetésen« kiveszi kontextusából a kijelentést, csavar rajta egyet, és felháborodik. Nem haragszom rá, mert hibáztam, a magyar közéletben pedig hibázni nem lehet, bocsánat pedig nincs. Meggyőződésem, hogy Orbán rémuralma megtanította az ellenzéket a változás képességére, szocialistákat, jobbikosokat egyaránt” – nyilatkozta a jobbikos politikus a Válasz Online-nak egy 2019 eleji interjúban.

Borítókép: Tíz éve még tüntettek a nemrég pártelnökké választott Gyöngyösi Márton összeírási javaslata ellen (Fotó: Beliczay László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.