Az, hogy a DK-s politikus lemondott, nem volt váratlan fejlemény, hiszen már korábban is történtek botrányos ügyek az ottani baloldali összefogásban. A Mandiner emlékeztetett: nem sokkal a 2019-es választás után a szocialista Kiss László polgármester – XVIII. kerületi kollégájával, Szaniszló Sándorral együtt – az MSZP-ből átigazolt a DK-ba, ami komoly feszültséget okozott a két kerületben.
A Mandiner szerint vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy Óbudán a korábbi helyi elnök és volt alpolgármester Hazai és Rózsa László Péter önkormányzati képviselő ki is lépett a DK-ból. Hazai az elmúlt hetekben több interjúban kijelentette, attól kezdve, hogy távoztak a Gyurcsány-pártból, ellehetetlenítették és ellenségnek tekintették őket, ha valamit kritizálni mertek, csak gúnyos választ kaptak, és megtiltották a hivatali dolgozóknak, hogy szóba álljanak velük.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!