Egyre többen értik meg a digitális detox fontosságát

Algoritmusok által személyre szabott világunkban ma már sokkal kevesebbet beszélgetünk, és egyre jobban elzárkózunk a miénktől eltérő vélemények elől – többek között erről is beszélgettünk Klausz Melindával. A közösségimédia-szakértőt a különböző internetes platformok veszélyeiről, megváltozott hírfogyasztásunkról, a generációs különbségekről és a közösségi kommunikáció jellemzőiről is kérdeztük.

20220728 budapest klausz melinda közösségi média szakértő havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Gondolom, ez az internetes zaklatás esetében is így van.
– Az internetes zaklatást a gyermekek vagy egymás ellen követik el, vagy idősebb személyek a fiatalabbak ellen, ebben az esetben a behálózás veszélye áll fenn. Az idősebbek gyakran a kiszemelt gyermek saját korosztályából valónak adják ki magukat, és az adatlapjukon látható érdeklődési körök mentén kezdenek el beszélgetni velük. Egy idő után, amikor már kialakult a bizalmi viszony, gyakran képeket kérnek a behálózott gyermekről,vagy találkozni szeretnének vele. 

Nagyon fontos, hogy a szülő mindig ellenőrizze az illetőt, akivel a gyermeke beszélget vagy találkozik, akár a webkamera bekapcsolását kérve. Ha az illető arra hivatkozik, hogy nem jó a képernyője, akadozik az internetkapcsolata vagy egyéb indokokkal, trükkökkel hárítja ezt a lehetőséget, az mindenképpen gyanús.

– Lehetséges, hogy mára elveszítettük a fiatalabb generációkat, melyek – mint említette – idejük nagy részét az online platformokon töltik?
– Szerintem nem veszítettük el őket, mert hála istennek ők is észlelték a problémát. Középiskolás, egyetemista körökben nagyon gyakori, hogy önmaguktól digitális detoxot hirdetnek, és kiírják, hogy most bizonyos ideig nem találják meg őket a közösségimédia-felületeken. A fiatalok egy részében abszolút működik ez a fajta önvédelem, észreveszik, hogy „már megint a kütyüt nyomkodom”, és bekapcsol bennük a riasztó jelzés. A közösségimédia-felületek azonban nagyon tudatosan vannak összerakva, ezért a gyerek nehezen veszi észre, hogy beszippantotta őt a felület. 

Ebben a tekintetben a TikTok az egyik legveszélyesebb alkalmazás. Az algoritmusa nagyon gyorsan kiismeri a felhasználói szokásokat, és ehhez igazítja a tartalmakat, ezáltal nagyon nehéz elhagyni a platformot. Ráadásul rövid tartalmak jelennek meg, ami megint csak arra ösztönöz, hogy ha nem jó egy tartalom, akkor gyorsan van másik alternatíva, tudunk válogatni. Gyakran felnőttként sem vesszük észre, hogy túl sok időt töltünk a telefonunk nyomkodásával, csakhogy amilyen példát mutatunk, a gyerekek azt lesik el tőlünk.Ezen egyébként tud fordítani a szülő a közös programokkal, kirándulásokkal, társasjátékozással, a lényeg, hogy valamilyen közös program legyen, mert ezzel lehet kiváltani az okostelefonok nyújtotta időtöltést, élményt.

– A hírfogyasztásunkra is hatással volt a közösségi oldalak gyors terjedése?
– A hagyományos hírfogyasztás szinte eltűnt, az, hogy rámegyünk egy oldalra, és ott tudatosan végigolvassuk a híreket. A gyakoribb az, hogy valamilyen csatornára feliratkozunk – ez lehet egy hírlevél vagy egy közösségi oldal –, és az onnan érkező tartalmakat kezdjük el böngészni. Az algoritmusok azonban mindent figyelnek; ha például elkezdek Covid-hírekre kattintani, akkor az algoritmus érzékeli, hogy ez engem érdekel, és ebből a témából fog többet mutatni. Egy idő után azt hiszem, hogy az egész világon mindenütt csak Covid és háború van. Egy másik jelenség, hogy az algoritmus működése miatt elfelejtettünk beszélgetni egymással, mert a két oldal bármilyen vélemény esetén csak a sajátjáról lát megerősítő híreket és véleményeket, ezáltal egyre jobban elzárkózik az ellenvélemény, a másik oldal meglátásai elől. Ma már nem beszélgetünk közéleti témákról, nem vitatkozunk, hanem ölre menő harcot folytatunk online. Emiatt vezette be a Facebook az úgynevezett felfedező nézetet, ami egy alternatív hírfolyam volt, de csak másfél évig élt, mert a felhasználókat nem érdekelte a másik oldal véleménye. Az ember könnyen hátradől, és csak azokat a híreket olvassa el, amik szembejönnek vele, mert számára ez elég.

– Ezek szerint az algoritmusok nagyon erős befolyást gyakorolnak a tartalomfogyasztásunkra.
– Úgy is nevezik ezt, hogy szemantikus webkorszak, amikor már személyre szabott tartalmak vannak. Ez a YouTube által javasolt videókban is tetten érhető, de például kevesen tudják, hogy a Google keresője is személyre szabott. A korábbi kereséseink, érdeklődésünk alapján sorolja be a tartalmakat a Google.

– Várható, hogy a jövőben egyre több politikai tartalommal találkozunk majd a hírfolyamunk görgetése közben?
– Ha a felhasználók többsége a közösségi platformokon van jelen, és egyre kevésbé olvas nyomtatott lapokat, akkor muszáj megjelennie a politikai tartalmaknak ezeken a felületeken. Az már egy másik kérdés, hogy milyen stílusban, retorikával fogalmaznak, milyen hatást váltanak ki az emberekből, és mindezekre az algoritmusok hogyan reagálnak.

– A kommentkultúra kifejezés gyakran elhangzik, ha a közösségi médiáról van szó. Ennyire máshogy fejezzük ki magunkat írásban, mint szóban?
– Gyakran mondják, hogy „régen minden jobb volt”, de őszintén szólva ez ugyanígy működött régen is. Ha rossz terméket kaptunk vagy nem megfelelően szolgáltak ki minket, akkor általában fogtuk a mobiltelefont, felhívtuk egy ismerősünket, és elpanaszoltuk neki. Ma már nem így kommunikálunk, hanem mindent rögtön kiírunk a Facebookra, az Instagramra, leértékeljük az adott helyet, mert ez lett a fő kommunikációs aspektus. Ebből kifolyólag sokkal gyorsabban támadunk, a negatív reakció azonban nem feltétlenül tekintendő támadásnak. Akkor érezzük annak, ha rólunk szól. Ezt a gyors és sokszor felelőtlen reagálást csak úgy lehet elkerülni, ha tudatosan visszatérünk a szóbeli ügyintézéshez.

– És mi jellemzi az egymással való kommunikációnkat? 

– Eszképizmusnak nevezzük a jelenséget, amikor chateléskor már nem köszönünk és nem köszönünk el, hanem egy folyamatos beszélgetésláncban vagyunk, és ezáltal nem tanuljuk meg azt a megoldási módot, olykor elköszönést megelőző kegyes hazugságot (hogy például mennünk kell, mert hívtak vacsorázni), amivel kiugrunk a beszélgetésből. Otthagyjuk a beszélgetést köszönés nélkül, és ez jellemzi a konfliktusos szituációkat is. Vagy rátámadunk az illetőre, vagy csendben kilépünk az adott helyzetből. Ezek a konfliktusos helyzetek idővel csak szaporodni fognak, mert most jön az a generáció, amelyik így rendezi a konfliktust.

 Üss vagy fuss! Ez csak akkor változtatható meg, ha tudatosan észleljük, mert sem az agresszió, se a meghunyászkodás nem jó a léleknek. Fel kell ismernünk, hogy milyen más megoldások vannak.

– Kinek mekkora a felelőssége a közösségi médiában? Gondolok itt arra, hogy sokszor a tanáraink vagy a főnökünk is az ismerősünkké válhat a Facebookon.
– Németországban bepereltek egy tanárt, aki egy olyan képet tett közzé, amelyen egy pohár bort fogyaszt, mivel többek szerint ez tanárhoz nem méltó viselkedés volt. Ez az eset is mutatja, hogy nagyon nehéz a határok megtalálása, hogy kinek milyen kötelezettségei vannak. A munka törvénykönyve szabályozza, hogy nem tüntethetjük fel negatív hírben a munkahelyünket, nem sodorhatjuk veszélybe magunkat vagy a munkatársainkat. Emellett ott vannak az etikai és morális kérdések, hogy mi az, amit elvár tőlünk a társadalom, mit szeretnénk mutatni, de ez a tényező nehezen megfogható és gyorsan változik. Fel vagyunk hergelődve, sokkal erősebben érzékelünk mindent. Egy nyugodtabb időszakban, amikor nincs járvány és háború, lehet, hogy sok minden fel sem tűnne, de amikor bánatosabb az ember, idegesebb, akkor minden apróságra ugrik. Oda kell figyelni rá, hogy a törvényeknek, a jogszabályoknak, a munkahelyünknek megfelelő tartalmakat osszunk meg.

– Mennyire tudja a közösségimédia-használat fenntartani az idősebb korosztályok szellemi frissességét, segíteni a digitális edukáció­jukat?
– Pont a koronavírus-járvány volt az, ami behozta a nagymama-generációt a felületekre, mert a családtagokkal így tudtak kapcsolatot teremteni. Közülük a mai napig nagyon sokan ott maradtak, nem törölték le magukat, és ez szellemileg frissen tartja őket, könnyebbé teszi a kapcsolatteremtést. A veszélye, hogy sokan álhírekre, adathalász linkekre kattintanak. Vagyis pozitív és negatív oldala egyaránt van annak, hogy az idősebb korosztályok is aktív felhasználókká váltak.

Névjegy

Klausz Melinda, a Közösségi-média.com ügyvezetője az iWiW és a MyVip felületek megjelenése óta foglalkozik céges közösségimédia-marketinggel. Tíz különböző altémájú könyve jelent meg többek között a közösségi médiáról, az internetbiztonságról, a közösségimédia-konfliktuskezelésről és a digitális detoxról, de gyermekeknek internetbiztonsági munkafüzetet is készített. Könyveit több felsőoktatási intézményben tananyagként használják. A marketing- és a turisztikai szakma eddig 23 díjjal tüntette ki Klausz Melinda és cége munkásságát, többek között megkapta az Év marketingnagykövete díjat 2021-ben a Magyar Marketingszövetségtől.

Borítókép: Klausz Melinda (Fotó: Havran Zoltán)