– Már két éve kidolgozták és elfogadták az illetékesek a nemzeti biztonsági stratégiát, benne feladatként előírva a kibervédelmi képességek fejlesztését – mondta lapunknak Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója azzal kapcsolatban, hogy az orosz–ukrán háború kapcsán ismét tapasztalható a kiberhadviselés felerősödése, nemcsak egymás ellen, hanem külső országok irányában is.
Időben lépett fel a kormány a kiberhadviselés ellen
A két éve elfogadott nemzeti biztonsági stratégia a nemzet biztonságának szavatolása érdekében írta elő a Magyar Honvédségnek a kibertámadások és a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés szervezeti, technikai és emberi feltételeinek kiépítését. Ezzel egy időben az állami, a titkosszolgálati és a polgári kibervédelmi képességeket is fejlesztették.

Az egykori polgári, illetve katonai titkosszolgálati vezető rámutatott:
nem csak a honvédelmi területen meghatározó a kibervédelmi képességek kiépítése, illetve folyamatos fejlesztése, a társadalomnak és a cégeknek is reagálniuk kell.
– A magyar kormány már két éve meglehetősen előrelátó volt, és jó prognózisokkal rendelkezett a közelebbi és a távolabbi jövőt illetően. A kiberhadviseléssel kapcsolatos feladatok meghatározásánál a kormány a nemzeti biztonsági stratégia kidolgozásakor azt is előre látta, hogy már nem elég megvédeni az adott szervezeteket, objektumokat, információs központokat, adatbázisokat a külső támadásoktól, amelyek jöhetnek egy idegen ország hadseregétől, titkosszolgálatától, de akár egy magánszervezettől is. Feladatul szabta azt is, hogy be kell határolni, honnan jött a támadás, és nem utolsósorban ellencsapás végrehajtására is képesnek kell lennie a magyar információtechnikai háttérerőnek – fejtette ki Horváth József.
Hozzátette: ennek a szellemében hozták létre a Magyar Honvédségen belül az önálló kibervédelmi egységet, ami a honvédség védelmében, illetve a honvédségi támadások biztosításában lát el alapvető feladatokat.
Részfeladatokat végez a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat speciális intézete, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet is. A kiberhadviseléssel kapcsolatos feladatok több szervezet között oszlanak meg, van katonai, van polgári, van titkosszolgálati és vannak állami részei.
A tanácsadó beszélt arról, hogy a kiberhadviselés alapvető célpontjait lehetnek a közműszolgáltatók, hiszen a víz-, gáz-, villanyszolgáltatás is informatikai rendszerekkel működik.
Az orosz–ukrán háborúban is látható, hogy nem kell feltétlenül lőfegyverekkel támadni, meg lehet bénítani a szolgáltatásokat interneten keresztül is.
Célponttá vált a telekommunikáció, a telekommunikációs rendszerek elleni támadások ellen is védekezni kell. Veszélyben lehetnek az olyan adatbázisok, amelyek közérdekű és közhasznú, az állam működéséhez köthető információkat tartalmaznak, amelyek megtámadása, blokkolása, az adatok megsemmisítése káoszt okozhat a társadalomban. Idetartozik az egészségügyi nyilvántartás, a társadalombiztosítás adatbázisa vagy a nyugdíjadatbázis. – Képzeljük el, mit okozna, ha a következő hónapban nem tudnánk, melyik nyugdíjas számára mennyit és mikor kell utalni. Ezen adatbázisok blokkolásával egyszerűen és gyorsan lehetne káoszt generálni a társadalomban, vagy félelmet kelteni a társadalom egyes rétegeiben – közölte a szakértő. Ugyanígy célpont a kormányzati infrastruktúra, a kormányzati kommunikáció, a védelmi infrastruktúra, a védelmi kommunikáció, a kiemelt ipari objektumok, illetve a magyar bankrendszer bizonyos részei.
Borítókép: Az újonnan érkezett német Leopard 2A4 harckocsik vezérlésében is szerepet kap a számítógép, így védelmük a kibertérben is elengedhetetlen (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hiába a sok napsütés, még ne rakja el a télikabátot – mutatjuk a jövő heti időjárást + videó
Akár még mínuszok is lehetnek.

A honvédelmi miniszter szerint nem csoda, hogy tolongtak az érdeklődők a Ludovika-fesztiválon + fotók
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.

Lázár János rendet tett a fejekben a Magyar Nemzeti Bank ügyében + videó
Az építési és közlekedési miniszter csak tényeken alapuló vitákba tud belemenni.

Halálos vonatgázolás Szolnoknál, több mint 160 embernek kellett átszállni a mentesítő járatra
A vonalon késésekre kell számítani.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

„Ezért játszott annyit idén Dominik” – Szoboszlai miatt vonták kérdőre a Liverpool edzőjét

Magyar Péter úr, ugye ez csak egy félreértés? – Minden más lehetőségbe belegondolni is rossz

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Kecsketámadás volt a Giro d’Italia utolsó albániai szakaszán – videó

„Zelenszkij az őrület határán van”

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hiába a sok napsütés, még ne rakja el a télikabátot – mutatjuk a jövő heti időjárást + videó
Akár még mínuszok is lehetnek.

A honvédelmi miniszter szerint nem csoda, hogy tolongtak az érdeklődők a Ludovika-fesztiválon + fotók
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.

Lázár János rendet tett a fejekben a Magyar Nemzeti Bank ügyében + videó
Az építési és közlekedési miniszter csak tényeken alapuló vitákba tud belemenni.

Halálos vonatgázolás Szolnoknál, több mint 160 embernek kellett átszállni a mentesítő járatra
A vonalon késésekre kell számítani.