– Mára korszakhatárhoz értünk. A Magyar Honvédség modernizálása a szemeink előtt valósul meg – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Szentesen a honvédelmi miniszter a Délmagyar tudósítása szerint. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy megszülettek azok a személyi döntések, amelyek lehetővé teszik a folyamat folytatását, és a hadsereg egyre modernebb eszközökkel rendelkezik. Csúcsfizetéssel várja a lövészkatonákat a honvédség

– A modern eszközökhöz emberekre, katonákra van szükségünk, úgy is mondhatnám, hogy ember kell a vasra
– tette hozzá a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette, hogy a Magyar Honvédség 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár lövészkatonákat vár, a rendszeresített Hiúz (Lynx) típusú páncélozott harci járművel ellátott lövészzászlóaljába.
A kiemelt feladathoz természetesen kiemelt illetmény is tartozik. Erre a feladatra egyedi illetményt állapítottam meg. A belépők havi bruttó 737 ezer forintot kapnak. Ez pedig az egész zászlóaljra vonatkozik, vagyis a régebben szolgálókra is
– közölte a miniszter, aki beszélt arról is, hogy a régiónk, Európa és az egész világ biztonsági helyzete megváltozott az elmúlt években.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra emlékeztetett, hogy keleten egy véres háború dúl, délről pedig az illegális migráció fenyeget. Szerinte azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, ez lehet az egyetlen megoldás ebben a háborúban, ami egyre inkább elhúzódni látszik.
– Magyarországnak hideg fejjel kell gondolkodnia ebben a helyzetben. Növelni kell az ellenálló képességünket és folyamatosan fejleszteni kell a haderőt – fogalmazott a tárcavezető.
Jelentős béremelések a honvédségnél
A katonák béremelése – a rendőrökhöz hasonlóan – két lépcsőben valósul meg. 2022 szeptemberét követően 2024 januárjától újabb jelentős illetményemelésben részesülnek.
2022-ben a hivatásos, szerződéses és a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák illetményének megemelésére mintegy 11,2 milliárd forint keretösszeg állt rendelkezésre. 2023-ban az emelés megtartása érdekében biztosított a 49,1 milliárd forintos keretösszeg, majd 2024 januárjától az illetményemelésre további 32,8 milliárd forint keretösszeget terveztek be.
Ez azt jelenti, hogy egy kezdő közkatona 2022 szeptemberétől 399 180 forintos fizetésre számíthat, 2024 januárjától pedig 439 098 forintra, míg egy kezdő őrmester illetménye 2022 szeptemberétől 421 834 forint, ami 2024 januárjától 509 287 forintra emelkedik majd.
Csúcstechnikát képviselnek a Hiúzok
Az első Hiúzt tavaly októberben adták át a Magyar Honvédségnek. A KF41 Lynx, magyarul Hiúz lánctalpas gyalogsági harcjármű első példánya egy 45 tonnás monstrum, a védettséget, a tűzerőt és a gyorsaságot egyesíti a XXI. századi technológiával.
– A nagy múltú, világszínvonalú német fegyvergyár vezetője egyáltalán nem túlzott, amikor a nemsokára a zalaegerszegi gyárból sorozatban kigördülő páncélost méltatta, mivel ez kategóriájában a legújabb és a legmodernebb a világon.
Aki még hivatásos katonaként vagy sorkötelesként emlékszik a Magyar Néphadseregben vagy a Magyar Honvédségben korábban szolgálatban álló, ám a Gyurcsány-kormány alatt kivont és eladott szovjet BMP–1-es lövészpáncélosra, az minden téren legalább fél évszázadnyi technológiai fejlődést láthat a Lynxen.