Érdemes megjegyezni, nem ez az első alkalom, hogy az említett Soros-szervezetek az iskolákba próbálnak beszivárogni. Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a Labrisz Leszbikus Egyesület még 2001-ben indította el a Melegség és megismerés elnevezésű programját, és a középiskolákban már több száz olyan képzést szerveztek, ahol a szexuális kisebbségek és identitások elfogadására nevelik a diákokat.
A gyermekvédelmi törvény hatására azonban az egyesület Melegség és megismerés elnevezésű programja kiszorult a középiskolákból. A Nyílt Társadalom Intézet által finanszírozott szervezet ezért kénytelen volt új utakat keresni a programja folytatására, amelyeket rövidesen – a szülői felelősségre hivatkozva – sikerült is megtalálni, így a gyermekek helyett ezúttal a szülőket próbálja megszólítani.
A Labrisz mellett az Amnesty International Magyarország is kiemelt hangsúlyt fektet a gyermekek érzékenyítésére. Az LMBTQ-szervezet egyik legjelentősebb projektje az Összpont nevű diákverseny, ahol az Amnesty munkatársai több hónapon keresztül képzik a fiatalokat. A verseny végeztével a diákok tevékenysége azonban nem ér véget, a szervezet segítségével folytatják az érzékenyítést.
(Borítókép: LMBT nemzetközi nap Brüsszelben. Fotó: Europress/AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!