Gyújtogatni próbáltak a tüntetők a köztévé előtt – tudta meg lapunk a Hadházy Ákos által a budapesti köztévé székháza elé szervezett tüntetésről. Hadházy nem tudta kézben tartani az esti eseményeket, többen fáklyákat dobáltak a köztévé egyik portája elé, a rendőröknek kellett poroltóval közbelépni és kezelni a helyzetet. A megmozdulásról az M1 Híradója élő képekkel jelentkezett be.
Gyújtogatni próbáltak a tüntetők a köztévé előtt + galéria
Hadházy Ákos független képviselő hibrid forradalomról álmodozott a nemzeti gyásznapon
Hadházy Ákos blokád alá kívánta vonni az általa hazugsággyárnak tartott MTVA székházát, ezért arra kért mindenkit, pénteken délután fél 6-ra menjenek a Kunigunda útjára. Úgy gondolta, hogy hibrid forradalom kell a jelenlegi kormány választáson történő legyőzéséhez. Szerinte oly módon kell tüntetni, hogy a mindennapi életvitel során is kellemetlenségekkel járjon.
Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere szerint Ukrajnában naponta fiatalok ezrei halnak meg Putyin orosz elnök miatt, és szerinte a kormány az oka annak, hogy Magyarország újra a történelem sötét oldalára állt. Úgy vélte, putyini propaganda folyik ebben az épületben is, aminek eredményeként hamarosan ki fogunk lépni az Európai Unióból és NATO-ból is.
Ungváry Krisztián történész úgy fogalmazott: „hazudni nemcsak durva valótlanságok ömlesztésével” lehet, hanem kérdéssel és „álnemzeti álkonzultációval”, „álpártokkal és álparlamenttel”, továbbá még ezernyi más eszközzel. Varga Orsolya tanár arról beszélt: elvették tőlük a biztonságot, a nyugalmat, „megritkult körülöttük a szabadság levegője”. Helyébe a hazugság, a gyűlölködés, a megfélemlítés lépett, és már a megélhetésük is kétséges – mondta. A pedagógus felszólalása végén azt hangsúlyozta, hogy tanár nélkül nincs jövő.
További Belföld híreink
Borítókép: A Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által meghirdetett tüntetés résztvevői az MTVA óbudai székháza előtt 2022. november 4-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezLe kellett zárni az M0-st, óriási lángokkal égett egy autó
A tűzoltók nagy erőkkel oltották a tüzet.
Kövér László: Mesterek nélkül nincsenek tanítványok
Az összefogás, a hivatástudat és a kitartás a sikeres közösség záloga.
Szijjártó Péter: Nem potyogtak ránk a beruházások, a kormánynak mindegyikért meg kellett küzdenie
A miniszter szerint közel sem természetes a gazdasági fejlődés, most sokkal többet kell küzdeni egy-egy munkahelyteremtő beruházásért, mint korábban bármikor.
Rétvári: Az Antifa mozgalom velejárója az erőszak
A belügyi államtitkár felháborítónak nevezte, hogy Ilaria Salis egy szélsőbaloldali párt jelöltjeként indul az európai parlamenti választáson.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ön mennyire ismeri a babonákat?
Hallgattassék meg Csipes Ferenc is! – ezt kérik a hazai kajak-kenu sport meghatározó szereplői
Közleményt adott ki a Kensington-palota a nagybeteg Katalin hercegnéről
Rejtély: félelmetes amerikai nehézbombázók köröznek orosz földhöz nagyon közel – egyszerre két B-52-es jelent meg a radarokon
Figyelem! Fontos közleményt adott ki a BKK az Azahriah-koncertek kapcsán
A nevelőedzője és egykori riválisa is kiáll Kozák Danuta mellett
Tömegbaleset történt Budapest egyik forgalmas útján
8 csodálatos cseresznyés recept, amit idén nyáron el kell készítened
Miklósa Erika elmondta véleményét a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andreáról
Gálvölgyi balos hazugságba mártott lándzsával támadt Orbánékra
Most érkezett: megtalálták a verőcei hajóbaleset újabb áldozatát
Megrázó fotó került elő a verőcei hajóbaleset áldozatairól, amely nem sokkal a baleset előtt készült
Címoldalról ajánljuk