Forrásaink elmondása szerint a Momentumban éppen ezért kéztördelve, már-már messianisztikus várakozással tekintenek Donáth jövő nyáron esedékes visszatérésére.
– Anna maradt az egyetlen karakteres, mondanivalóval, nem utolsósorban pedig viszonylag komoly nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező politikus a pártban, aki megállíthatja a lejtmenetet – fogalmazott egyikük. Forrásaink egybehangzó állítása szerint ugyanakkor
a pártban sokakat aggodalommal tölt el, hogy Donáth visszatéréséig visszavonhatatlanul Gyurcsányék martalékává válik, vagy egyszerűen csak eljelentéktelenedik a Momentum.
Mindezt igazolni látszik Gréczy Zsolt közelmúltban tett, fölényes hangvételű Facebook-bejegyzése. „A Demokratikus Koalíciót korábban az a »vád« érte, hogy csak az MSZP-ből képes igazolni, erősödni. Az utóbbi hetek és napok erre is rácáfoltak: a DK ma már minden ellenzéki párt tagjai számára vonzó alternatíva lehet. Azon pártok tagjainak is, amelyek valaha azért alakultak, hogy mi ne is létezzünk. Ma olyanok keresnek minket, jelentkeznek Gyurcsány Ferencnél, akik ezt pár éve elképzelni sem tudták önmagukról. Elfogadtuk a Donáth-doktrínát, miszerint egy nagy párt kell a Fideszen kívül. Ez a Demokratikus Koalíció lesz” – írta a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!