Beszédes eredmények
– Mindezt erősíti az a pozitív döntés is, hogy továbbra is igényelhető az áfa-visszatérítés lehetősége, ami akár ötmillió forinttal is segítheti a családokat – fűzte hozzá. A politikus hangsúlyozta: az áfa-visszaigénylés független a gyermekvállalástól, azaz minden falusi csokos településen házfelújításon gondolkozó családnak segítséget jelent.
Határozott szándék, hogy tovább bővüljön azon 1200 település köre, ahol három év alatt megállt a népességcsökkenés, és valamennyi falu esetében megforduljon a hosszú évtizedek alatt sajnos általánossá vált demográfiai csökkenés.
Az eddig elért eredmény kapcsán Gyopáros Alpár lapunknak kifejtette: tavaly november 30-ig összesen 37 404 kérelmet fogadtak be, 201,7 milliárd forint értékben. Ezek közül 61 százalékban három vagy több gyerekre, 37,6 százalékban két gyermekre, 1,4 százalékban pedig egy gyerekre igényelték a támogatást. Továbbra is a háromgyermekes családok igénylik legnagyobb mértékben a kombinált támogatást, ennek aránya 39 százalék az összes szerződéshez viszonyítva. – Kombinált támogatásra 18 851 szerződést kötöttünk 143,3 milliárd forintért, az átlagos összeg 7,6 millió forint. Ezek 71,4 százalékát három vagy több gyermekre igényelték. Meglévő lakás korszerűsítésére pedig 15 574 szerződést kötöttünk 44,3 milliárd forint értékben, egy pályázó átlagosan 2,8 millió forintot kapott. A pályázók 49,3 százaléka két gyermekre kért támogatást – mondta el Gyopáros Alpár.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!