Musk és a nyílt sisak
Kovács István arra biztatott mindenkit, hogy jöjjön el a Megafonhoz, mert innentől csak nehezebb ütközetek várnak rájuk, és csak kellő számú tömeggel lehet ellensúlyozni a másik oldalon meglévő túlerőt. Hozzátette: anyagi forrásaik mellett maguk a közösségi platformok is baloldaliak.
– Ha valaki fellépne, azt megpróbálják elnémítani, melyre példa Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere. Miután megvette a Twittert és bejelentette, hogy megpróbálja felszámolni a baloldali cenzúrát, egyből nekiugrott az amerikai törvényhozás és az Európai Unió is cenzúrát sürget ellene. Talán ezért is fáj nekik, hogy mi nemcsak feljöttünk a pályára, hanem még jók is vagyunk rajta
– vonta le a következtetést a Megafon alapítója.
Elmondta azt is, hogy aki jelentkezni szeretne hozzájuk, az a Megafon.hu nevű oldalon tudja ezt megtenni egy rövid önéletrajz és motivációs levél feltöltésével. Tapasztalatai szerint sok száz ember tudott már ennek köszönhetően előrelépni, és aki még szeretne tovább tanulni, azok is részt vehetnek akár egynapos képzéseken is. A képzési rendszer csúcsán már olyan program található, ahol több hónapon keresztül naponta profi mentorok foglalkoznak a jelöltekkel, akik közül a legnagyobb elérésű média-véleményvezérek kerülnek ki – zárta gondolatait Kovács István.
– Sokat kell beszélni a dollárbaloldal és a dollármédia viselt dolgairól
– emelte ki Bohár Dániel riporter, a Megafon egyik legismertebb véleményvezére. – Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a saját állításukkal ellentétben ők egyáltalán nem független-objektívek, hanem a legdurvább balliberális propagandát visszhangozzák minden témában – hangsúlyozta. Rámutatott arra a különbségre is, hogy amíg a baloldali sajtó a független-objektív álca mögé rejtőzik, a megafonosok nyílt sisakkal vállalják, amit gondolnak. – Mi nem kertelünk, nem mismásolunk, hanem keményen elmondjuk a véleményünket és beleállunk a politikai harcba – fogalmazott.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!