A rendőrség most arról tájékoztat, hogy az elmúlt napokban is minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőrt és a kisbuszt is megtalálják. A kettőből egy feladatot megoldottnak tudhatnak, ugyanis május 2-án reggel Diósdon, az Arany János utcában találták meg a roncsolódott járművet. Kiderült az is, hogy
a sofőrön kívül még ketten utaztak az autóban, az összetört kisbuszt a településen leparkolták, rendszámát levették, majd egy másik kocsiba ültek és távoztak a helyszínről.
A baleset vizsgálatán túl az érdi rendőrök segítségnyújtás elmulasztása miatt is nyomoznak, tovább keresik a sofőrt és két utasát, egyben kérik, ha valaki a balesetről érdemleges információval rendelkezik, esetleg a helyszínen járt/elhaladt, amikor a szerencsétlenség történt, az jelentkezzen a 112-es segélyhívón.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!