Így a józanul gondolkodó emberek világszerte rádöbbentek arra, hogy ez egy globális jelenség, ezért a konzervatív politikai erőknek össze kell fogniuk.
A közjogi elemzőintézet vezetője kitért arra is: a magyarországi baloldal pénzért kilincsel az amerikai szélsőbaloldalnál, eközben a jobboldal politikai gondolkodásának alfája és ómegája a nemzeti érdek: Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindenek fölött – idézte Orbán Viktor miniszterelnököt.
De ezzel együtt tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugati civilizáció részei vagyunk, melynek vezető ereje az az Egyesült Államok, ahol az Alapjogokért Központ olyan jobboldali partnerekkel köt szövetséget, akik a jelenlegi fősodorral szemben szintén az Isten, haza, család hármasegységét és gondolatiságát, vagyis az igazi Amerikát képviselik – húzta alá. Mint fogalmazott,
Magyarország formális súlya ellenére az amerikai konzervatívok figyelmét is felkeltette a nemzetközi liberális média magyar jobboldallal szembeni támadássorozata, a kapcsolataink pedig olyannyira megerősödtek, hogy Donald Trump volt az első amerikai elnök, aki kimondta: „we love Hungary”
– összegezte a konzervatív kapcsolatépítés sikerességét a főigazgató.
Borítókép: Szánthó Miklós Tusnádfürdőn (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!