Az ápolók napja alkalmából a BioTechUSA-cégcsoport történetének legnagyobb értékű adományával, 15 ezer doboz prémium vitaminkészítménnyel támogatja a Magyar Kórházszövetséget, valamint a szervezet közvetítésével országosan 91 kórházi intézményt. A hatvanmillió forint értékű adománnyal kapcsolatban – amelyben ötezer sürgősségi betegellátásában dolgozó ápoló részesül – a cégcsoport egyik tulajdonosa úgy fogalmazott:
Az ápolók szerepe különösen fontos, hiszen ők azok, akik napi szinten az ágy mellett állva gondoskodnak a betegekről. Ennek fényében döntöttünk úgy, hogy segítjük munkájukat és egészségük védelmét
– mondta Lévai Bálint, aki örömét fejezte ki, hogy a Magyar Kórházszövetség közvetítésével többek között olyan intézményekbe jutnak el C-, D- és multivitaminjaik, mint például a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, a Békés Vármegyei Központi Kórház, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, a Mohácsi Kórház és a Szent Borbála Kórház.