Talán nem mindenki emlékszik, hogy mi hozta meg a hírnevet Azahriahnak, pedig akkoriban elég nagy botrányt okozott az ügy. A szolnoki palacsintafesztiválon történt, hogy a fiatalember és Budai Laura összekapcsolódott néhány röpke pillanatra, ugyanis ketten az énekes koncertje után a színpad mögötti elzárt területen találkoztak, ahol beszélgetésbe elegyedtek, együtt ittak, végül úgy gondolták, hogy egy mobil vécé mögött teszik emlékezetessé a találkozást – emlékeztet a liezonra a Bors.
Így lett híres Azahriah, megszólalt az énekes egykori alkalmi partnere
Nem túlzás azt állítani, hogy egy szexvideónak is köszönheti Azahriah, hogy az egész ország megismerte másfél évvel ezelőtt. Az eset kétéves évfordulóján háromszor tölti meg a Puskás Arénát a fiatal magyar sztár. A Bors most szóra bírta az énekes egykori alkalmi partnerét.

Azonban három fiú éppen a környéken járt, akik gondoskodtak róla, hogy az aktust ország-világ is szemügyre vehesse, ugyanis a felnőttfilmes tartalmat mobiltelefonnal felvették és feltöltötték az internetre.
További Belföld híreink
Ezután gyors egymásutánban jöttek az események. A futótűzként terjedő videóról napokig beszéltek az emberek, az akkor még feltörekvő előadónak számító Azahriah nevét az egész ország megismerte, miután celebek, humoristák, és mémoldalak is jót csámcsogtak a történteken.
A rajongók a lányt hibáztatták az esetért, főleg, hogy utóbb kiderült, Azahriahnak menyasszonya is volt, akit megcsalt. Az előadó felelősségét mégsem firtatták sokan.
A fiatal lány arccal és névvel vállalta, hogy őt látni a videón, és a Bors most szóra is bírta Laurát, akiről megtudták, hogy annyira ellehetetlenítették, hogy nem maradt más választása, kénytelen volt elhagyni Magyarországot, Hollandiába költözött. Az eset óta csaknem másfél év telt el, időközben Azahriah az ország legnépszerűbb elődójává nőtte ki magát,
a szexvideó kétéves évfordulóján háromszor tölti meg a Puskás Arénát, amivel történelmet ír.
A lány a mai napig bántást kap az eset miatt, és beszélt arról is, úgy érezte, hogy teljesen kiforgatják egyes szavait. A kérdésre, hogy mindezt miért vállalta, azt mondta, kötelességének érezte. „Az menőnek számít, ha egy férfi ilyet tesz, de ha a nő, az miért megvetendő?” – világított rá a fiatal lány az érme másik oldalára.
További Belföld híreink
Borítókép: Azahriah (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: A Medián már mosakszik + videó
A közvélemény-kutató cégnél eddig azt hazudták, hogy a Tisza Párt vezet – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Miskolcon találkozik szombaton a nemzeti oldal
Kocsis Máté: Az új évben is folytatódik a DPK háborúellenes gyűléssorozata.

Orbán Viktor: Kiálltuk a próbát + videó
A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

A tiszás Fleck Zoltán hadat üzent a Magyar Nemzetnek + videó
A tiszás jogász szerint nem kell kétharmad a kormánysajtó megszüntetéséhez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: A Medián már mosakszik + videó
A közvélemény-kutató cégnél eddig azt hazudták, hogy a Tisza Párt vezet – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Miskolcon találkozik szombaton a nemzeti oldal
Kocsis Máté: Az új évben is folytatódik a DPK háborúellenes gyűléssorozata.

Orbán Viktor: Kiálltuk a próbát + videó
A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

A tiszás Fleck Zoltán hadat üzent a Magyar Nemzetnek + videó
A tiszás jogász szerint nem kell kétharmad a kormánysajtó megszüntetéséhez.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!