Szexvideóval zsarolta helyettesét egy francia polgármester
Most évekre börtönbe kerül.
Most évekre börtönbe kerül.

Arra hivatkozott, hogy amíg Irakban tölti az időt, ezeket nézegetheti.

A szexvideó kétéves évfordulóján háromszor tölti meg a Puskás Arénát a fiatal magyar sztár.

Elhagyott laptopja alapján úgy tűnik, a korábban drog- és alkoholfüggőséggel is küzdő Hunter Biden pornófüggő is lehetett.

A volt győri polgármester és ügyvédje megzsarolása miatt zajló nyomozásnak több gyanúsítottja is van. A Borkai Zsoltot és más személyeket érintő további három nyomozás még felderítési szakban van, gyanúsított nincs.

Borkai a választás után kilépett a Fideszből, s ha csak nagy sokára is, de a polgármesterségről is lemondott. Elmondható vajon ugyanez az ellenzék botrányhőseiről?

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

Napi külpolitikai hírösszefoglaló.

Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.

A szövetségi kapitány büszke a játékosaira az Európa-bajnokság után, de látja, hogy hol kell még fejlődniük.

Rumen Radev, Bulgária volt elnöke részletesen beszélt döntésének hátteréről és az ország helyzetéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.