Csak egymásnak üzengetnek a baloldali pártok

Öndefiníció, megkülönböztethetőségi verseny, saját válság megoldása, egymás közötti alkudozás jellemzi a baloldalt, és ennek a megnyilvánulása az az egymás közti üzengetés is, amelybe a Momentum után most Ungár Péter is beszállt – mondta lapunknak Nagy Ervin elemző, aki szerint az LMP felismerte azt az igényt, hogy egy Gyurcsány nélküli politikai erőt kellene létrehozni.

2023. 11. 05. 5:50
null
20190315 Budapest Az ellenzéki pártok demonstrációja március 15-én a Szabad sajtó útján. március 15. tüntetés ellenzék Fotó: Kurucz Árpád Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az LMP jelenleg nem jutna be az Euró­pai Parlamentbe, de a párt abban bízik, hogy egy jó kampánnyal, megkülönböztetve magát a baloldaltól, akár öt százalékra is fel tudja tornázni magát. 

Ungár Péter emellett felismerte azt az igényt, hogy egy Gyurcsány nélküli politikai erőt kellene létrehozni 

– fogalmazott lapunknak Nagy Ervin annak apropóján, hogy az LMP elnöke beszállt a DK és a Momentum közötti csörtébe. Ismert, Ungár Péter egy interjúban többek közt arról beszélt , hogy a DK és a Momentum is hazugságokkal kampányol. A XXI. Század Intézet elemzője úgy látja, a Donáth Anna által kezdett üzengetés a DK-nak már egy Gyurcsány-mentes politikáról szól, ehhez kapcsolódott most az LMP vezetője, szavai pedig a baloldalon sok ember igazságérzetével találkoznak, hiszen Gyurcsány elutasítottsága nagyon magas. 

Ungár jogosan tette szóvá, hogy Donáth Anna az, aki összefogott Gyurcsánnyal.

De a felvetés olyan önkritika is Ungár részéről az LMP-nek, amely a többi ellenzéki pártra szavazó ember igazságérzetével is találkozik, hiszen minden párt, amelyik részt vett az összefogásban, asszisztált ahhoz, hogy a Gyurcsány vezette párt legyen mára a legerősebb – mondta az elemző.
Nagy Ervin szerint az év elején még úgy tűnt, dominanciaharc lesz a DK és a Momentum között, ám a Momentum nem tudta magát meghatározni, most is nehezen beazonosítható. 

A botránypolitizálás, mint a kordonbontás vagy a rátelepedésük a pedagógustüntetésekre, nem hozott politikai hasznot, ebből nem tudtak profitálni. A sok bukdácsolással a dominanciaharcban lemaradtak, a Momentum lépéshátránya behozhatatlannak tűnik

 – vélekedett Nagy Ervin, aki szerint Donáth hangja a kétségbeesés hangja. – Mindent egy lapra tesznek fel, és megpróbálnak olyan törésvonalat kiélezni, amiből reményeik szerint hitelesen tudnak kijönni. Erre hívta fel a figyelmet Ungár Péter azzal, hogy ebben a helyzetben Donáth Anna nem hiteles szereplő, hiszen együttműködött Gyurcsánnyal – mutatott rá az elemző. Hozzátette, a törésvonalak a teljes baloldalon világosan látszanak, a kormánypártok az ország problémái­val, a baloldal pedig a saját válságával foglalkozik. – Az ellenzéki pártok az EP-választáson külön fognak indulni. Noha az MSZP kezdeményezte a közös listát, az elbukott, és az LMP–Párbeszéd-tárgyalások is kudarcba fulladtak, ezáltal mindenki önálló listával készül – magyarázta Nagy Ervin. Szerinte mindez egymás közötti versengést jelent, illetve 

elkezdődött egyfajta megkülönböztethetőségi verseny is, azaz a pártok megpróbálják magukat megkülönböztetni, hogyha külön indulnak, lehessen valamit mondani arról, ők miben mások. 

– Ennek jele, hogy a Jobbik – meglehetősen hiteltelenül – konzervatív fordulatot vett, a DK újra elővette régi politikai termékét, a szociáldemokrata jelzőt, és versenyfutásba kezdett az MSZP-vel, hogy ki a „szociáldemokratább”. A Párbeszéd felvette a zöldek jelzőt, az LMP pedig lépten-nyomon hangoztatja, hogy lokális zöldpolitikát képvisel. Mindenki megpróbálja magát pozicionálni és az identitását megfogalmazni – hangsúlyozta az elemző, hozzátéve, ez megint csak azt eredményezi, hogy miközben egymással vitatkoznak, továbbra is magukkal foglalkoznak.

– Öndefiníció, megkülönböztethetőségi verseny, saját válság megoldása, egymás közötti alkudozás jellemzi a baloldalt, és ennek a megnyilvánulása a mostani egymás közötti üzengetés

 – összegzett Nagy Ervin.

 

 

Borítókép: Dobrev Klára és Donáth Anna egy színpadon (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.