Deutsch Tamás szerint Molnár Csaba olyan kijelentéseket tett, amilyenekre csak „gazemberek vetemedhetnek”.
Az, aki a közössége megbízásából, a saját nemzetének az érdekképviselője az európai politikában, gazemberséget követ el, mikor saját közössége érdekei ellen cselekszik. A magyar dollárbaloldal azért dolgozik, hogy Magyarország ne jusson hozzá azokhoz a forrásokhoz, amely által 138 ezer magyar pedagógus bérét lehetne felemelni, amivel sok százezer magyar kis- és középvállalkozás gazdasági tevékenységét elő lehetne segíteni, továbbá olyan energiaberuházásokat lehetne végrehajtani, amelyek megerősítenék az energiaszuverenitást, a rezsicsökkentés alapját
– taglalta.
A képviselő szavai szerint
„a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői számára az a hazafias kötelezettség, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a magyaroknak járó európai uniós fejlesztési forrásokat az Európai Bizottság ne tudja politikai okokból jogszerűtlenül visszatartani, és a magyar emberek minél előbb hozzájussanak ezekhez a kifizetésekhez.”
Egyetlen egy dolog érdekli a dollárbaloldalt: saját hatalmi vágyaik. Minél rosszabb helyzetben van Magyarország, annál több politikai mozgásteret remélnek. A magyar polgárok döntő többsége azonban átlát a szitán, és nem engedi meg, hogy ez a törekvés teret nyerjen
– nyilatkozta Deutsch Tamás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!