Válaszában Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: amikor a baloldali képviselőket elítélő bíróságot Gyurcsány Ferenc fenyegette, akkor súlyos vétket követett el a demokrácia ellen.
– Bíróságot fenyegetni gyáva, aljas, bolsevik tempó
– szögezte le. Szerinte minden jóérzésű embernek vissza kell utasítania ezt a fenyegetést.
– Rendkívül szomorú esetre derült fény. A baloldali önkormányzat által fenntartott újbudai óvodában történt visszataszító bűncselekmény miatt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte az egyik alkalmazottat, aki a mosdóban szexuálisan molesztált kisfiúkat – monda el Simicskó István a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője leszögezte: több panasz is érkezett korábban a szülőktől, ám az esetet nem vizsgálták ki.
Mint jelezte, a DK és a Momentum vezette baloldali önkormányzatnak évi hatmillió forintért adott pedagógiai tanácsokat a gyanúsított.
Simicskó István leszögezte, hogy az újbudai Fidesz–KDNP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben, amit a baloldal leszavazott. Hozzátette: egy pedofilbotrány után hallgatnak a baloldalon és nincs felelősségvállalás, valamint személyi következmények.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!