Az Yle kommentárja szerint ez minden idők egyik legnagyobb finn röplabdasikere. A finn válogatott korábban már Brazília és Franciaország legyőzésével is ért el csodás eredményeket, de ez a siker mindkettőt felülmúlja, mert ilyen nyomás alatt még soha nem kellett Finnországnak játszania. Miért?
Mert az olaszok voltak a világbajnokok, mert a meccset Torinóban rendezték, mert Finnország az olaszokkal szemben vívott előző 22 (!) meccsét elvesztette, s legutóbb 1978-ban tudta megverni szerdai ellenfelét.
A finn tévés szóhoz sem jutott
A meccset közvetítő finn tévériporter sem akart hinni a szemének. A győzelem megszületésének pillanatában a „Mi történik itt?” felkiáltás hagyta el a száját. Az olasz szurkolók pedig döbbenten nézték a finn játékosokat, akik ünnepelték a történelmi győzelmet.

Luka Marttila 22 pontot szerzett, és a finn köztévében határozottan elemezte, mi döntötte el a találkozót. „A nyitó és fogadójátékot 100–0-ra megnyertük.” Vicces. Marttila szerint ugyanakkor nem ez a taktikai elem volt a lényeg. A finn csapat egyik legnagyobb erőssége szerinte az volt, hogy nem omlott össze fejben.
Ha elveszítünk egy szettet, nem gondoljuk azt, hogy elvesztettük a meccset. Ha megnyerünk kettőt, nem gondoljuk azt, hogy már megnyertük.
A finn média azt is kiemeli, hogy a csapat eddigi Eb-szereplése nagyon hullámzó volt. A csoportkörben Finnország (hazai pályán) megverte Belgiumot és Szerbiát, aztán jött az Észtországtól elszenvedett 3:2-es vereség. A görögök elleni nyolcaddöntőben pedig öt szettben tudtak továbbjutni. Az Yle szerint, amikor a legnagyobb lett a nyomás, akkor játszott a legjobban Finnország.
Végül álljon itt Severi Savonsalmi reakciója:
Teljesen megőrülök, nem tudom elhinni.
Ezen speciel nem csodálkozunk.
Az Európa-bajnokság elődöntőjében a finnek az olimpiai bajnok franciák ellen lépnek pályára, a másik ágon a szlovénok és a lengyelek csapnak össze Milánóban pénteken.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!