A hír, hogy Krisztus megszületett – sem a földön, sem az égben – soha többé nem lesz más, mint élő. Él, mert éltet… nem az emlékével – emléknek csak tisztelettel adózunk –, hanem azzal, hogy mélyen az idő medrébe ágyazva táplál, embereket tart életben, átemel minden nyomorúságon, tesz boldoggá. Vele mi több vagyunk magunknál. Megáldja népünket, felebarátainkat, megáldja a földet, amelyen a népek között a mi népünk is él. Megáldja vágyunkat az életre, az igazságra, a jövőnkre.

E. Suhard bíboros írja:
Korunknak jutott az a megtisztelő föladat, hogy megteremtsük azt a humanizmust, mely a világ mértékére van szabva, de ugyanakkor Isten szándékait tartja szem előtt.
Hogyan is lenne másképpen, ha Isten kimondhatatlanul „nagyobb” és „több” a világnál?
Ez a humanizmus azt is jelenti, hogy nem fogad el mindent, amit a világ nyújt neki. El kell utasítania mindazt, ami le akarja beszélni az üdvösségről vagy akadályt gördít az útjába. Mi sem tehetünk másként, de nem is akarunk másként tenni, hogy a keresztény ember éber figyelemmel, szeretettel és részvéttel éljen a világban, küldöttként.
Ki akarjuk mondani s közölni akarjuk másokkal a hitünket, amit igaznak és fontosnak tartunk, itt és most, a világban. Nem a véleményünket akarjuk közhírré tenni, hanem a hitünket, ami emberi létünk foglalata, amelyben teljes emberségünk, szeretetünk is kifejeződik.
Szeretnénk megértetni másokkal is, hogy Jézus nem választ el, hanem összeköt. Nem azt követeli tőlünk, hogy taszítsuk el magunktól a világot, ami lehetetlen is, mert benne élünk, hanem erőt feszítve éljünk e világban. Erőnek pedig az igazságosságot, a békességet, a szabadságot és az emberiességet nevezzük.
El kívánjuk juttatni az egyház, a világ és a magunk üzeneteit minden emberhez, s így akarjuk szolgálni az emberiség – sokszor oly kilátástalannak látszó – lehetséges egységét.
Az egyház eltökélte magát a változásra, de nem hagyott kétséget afelől, hogy változnia kell a világnak is. Föltárta a világ szenvedéseinek okait, és a kölcsönös megbecsülésben és szeretetben látta az orvoslás egyetlen lehetőségét.
Tisztánlátásával nemcsak az egyház, hanem a világ jelenét és jövőjét is vizsgálta. Mindezt azért, hogy korunk – s benne a kereszténység – jótékony változásait előmozdítsuk.