Bayer Zsolt: Jog, morál, pedofília

A körülmények nem mentik fel Novák Katalint a válaszadás morális kötelezettsége alól.

Fotó: KontarCsabaAttila

Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne ügy! Ügy van. Ráadásul ez az ügy nem csupán jogi, hanem morális természetű. S mint ilyen, a mi közösségünk szíve közepébe talált.
Mindjárt az elején szögezzük le, hogy jogi szempontból nincs miről beszélni, ugyanis minden a lehető legjogszerűbben történt. S azt se felejtsük el, hogy a magyar jogrendben és alkotmányos berendezkedés szerint a köztársasági elnök bármikor felülbírálhatja, megkérdőjelezheti a kormány vagy a parlament döntéseit, ám fordítva erre nincs semmilyen lehetőség. Ebből pedig több dolog is következik – de ne szaladjunk ennyire előre!
Vizsgáljuk meg előbb az ügy morális részét! 

Mindenekelőtt azt, van-e bármilyen, akár a legcsekélyebb morális alapja a hazai (és globális!) baloldalnak és liberálisoknak bármit is követelnie Novák Katalinnal kapcsolatban?

 Van-e bármilyen, akár a legcsekélyebb morális alapja a másik politikai oldalnak a felháborodásra?
Nincs.
Ha pedig meg akarjuk indokolni ezt a kategorikus „nincset”, igazán könnyű dolgunk van. Lássuk!
Amennyiben csupán a napi politika szintjén akarunk indokolni, bőven elég, ha elolvassuk Kötter Tamás barátunk aktuális megjegyzéseit az ügyről, ez így szól: 

»A baloldal ezennel vissza is térhet ahhoz, amihez egyedül ért: az ország szuverenitásának elárulásához. Most, hogy a kormány lépett és az alaptörvény módosításával kihúzta a szőnyeget a baloldali politikai szélhámosok talpa alól, kicsit nézzük csak meg, hogy kik aggódtak a gyermekeinkért? Hát azok,
– akik a 2022-es választások előtt azt ígérték, hogy kormányra kerülésük esetén azonnal eltörlik a gyermekvédelmi törvényt,
– azok, akik szerint semmi gond, ha szakállas nőnek öltözött férfiak mesélnek óvodásoknak és általános iskolásoknak a nemváltás »szépségeiről«,
– azok, akik Brüsszelben szégyenletesnek nevezték a gyermekvédelmi törvényt,
– azok, akik aktívan segítik azt a brüsszeli bürokráciát, amely a nekünk jogosan járó pénzek kifizetését a gyermekvédelmi törvény eltörléséhez köti a mai napig. Tudjátok mennyire érdekli az üresfejű baloldali politikusokat a gyermekek védelme? Pont annyira, mint az ócska ripacsként a Bibliát lóbáló, abból random idézgető főnöküket, Gyurcsány Ferencet Isten – semennyire. Így kezeljétek őket a jövőben, és egy szavukat se higgyétek el!« Igen, körülbelül erről van szó, de egy kicsit menjünk beljebb! Idézzük fel egy pillanatra Kőszeg Ferenc pedofíliával kapcsolatos néze­teit! Azért, mert nevezett igazi liberális ikon, a Helsinki Bizottság egykori alapítója – ő egy személyben testesíti meg mindazt, ami azon az oldalon fontos és megkérdőjelezhetetlen. Kőszeg Ferenc interjút adott Gulyás Mártonnak, s ott elhangzott az ominózus párbeszéd:
»– Van-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat, ami felnőtt és gyerek között helyeselhető, vagy sem?
– Hát legalábbis tolerálható.«

Legalábbis…
Ne felejtsük el, ez a megnyilvánulás Gulyás Márton számára is elfogadhatatlan volt, ezért – nagyon helyesen – beleállt a dologba, és nem engedte ki belőle Kőszeget. S a beszélgetés további részében Kőszeg még kifejtette, hogy szerinte „nem kell a büntetőjog szigorával lesújtani egy kiskorúval szexuális kapcsolatot fenntartó felnőttre.” Gulyás pedig egy 2009-ben írt cikkével is szembesítette Kőszeget, aki abban az írásában egyebek mellett ezt fogalmazta meg: 

Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között.

Értjük, nehéz is lenne nem érteni. „Gulyás ekkor megkérdezte, hogy »a fiad egy olyan iskolába jár, ahol van egy pedofil tanár, és amikor kérdezte a fiad, hogy mit lehetne ezzel kezdeni, akkor azt mondtad, hogy most már járd ki azt a pár évet, ami még hátravan, és aztán úgysem fogsz vele többet találkozni?« Mire Kőszeg azt felelte: »Hát, körülbelül igen, azt mondtam neki, hogy ne menjen bele ilyenbe. […] Amennyire lehetséges, kerüljük el az ezzel kapcsolatos, nyilvános leleplezést, konfliktust, felelősségre vonást, mert nem lesz a dolog ettől jobb, csak rosszabb«. […] – Majd Gulyás azt firtató kérdésére, hogy nem ­lett-e volna felelőssége megvédeni a saját fiát a tanártól, annyit felelt: »Nem éreztem ennek szükségességét«.”
Nem érezte…
S akkor szóba került az elhíresült tanár esete, amikor a beszélgetés szürreálissá vált:
 

Gulyás Márton: Feri… Nem bántak igaz­ságosan Sipossal, ezt állítod?
Kőszeg Ferenc: Annyi változata és alesete van az olyan kapcsolatoknak, amelyek helyteleníthetők, hogy nagyon óvatos lennék ennek az elítélésével, de nem is annyira az elítélésével, hanem inkább a nyilvánosságra hozatalával.
G. M.: Ne haragudj, Feri, segíts megértenem: abban, hogy valaki a rábízott gyermekeket a táborozás során vagy iskolai helyzetben a lakására hívja, vagy a táborban maszturbál velük, vagy illetéktelen módon csókolgatja őket, ez milyen dimenzióban merülhet föl mint helyeselhető vagy el nem ítélendő helyzet?
K. F.: Kizárólag abban a dimenzióban, hogy akkor legyen ennek hatósági következménye, ha tényleg valami olyasmi történik, ami megengedhetetlen.
G. M.: De gyerekekkel együtt maszturbálni egy felnőttnek, ez hol megengedhető?
K. F.: (vonogatja a vállát, hosszan hallgat) Azt gondolom, hogy ennek a megtörténte még mindig kisebb baj esetleg, mint ennek a nyilvános leleplezése.

Nos, ez a világ, Kőszeg Ferenc világa próbál most morális lényként feltűnni, tetszelegni és politikai tőkét kovácsolni az ügyből. 

Ez az a világ, amelyben Bauer Tamás szerint a pedofilok egy „szexuális kisebbség” tagjai.

Ez az a világ, ahol Révész Sándor főliberális HVG-s megmondóember szerint „a pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy.” Ez az a világ, ahol a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója, Pulai András szerint lehet érzékenyíteni a pedofíliával szemben is, mivel a pedofília betegség, így együtt lehet érezni az abban szenvedőkkel. Ez az a világ, ahol a Momentum beengedné a transznemű propagandát az iskolákba, Érd baloldali polgármestere pedig megpróbálta eltussolni egy magát az óvodásoknak meztelenül mutogató pedofil férfi ügyét.

Ez az a világ, ahol még pártja is van a pedofiloknak! Hollandiá­ban a „pedofília »hívei« a befogadó LMBTQ-mozgalom szárnyai alatt szeretnék legalizálni aberrációjukat, új nevet is kapnának mint egyfajta diagnózis: MAP-nek hívnák, az angol minor attracted persons kifejezés rövidítéseként. A mozgalom már zászlót is ­kreált magának, szivárványos ez is. A céljuk, hogy csökkentsék a pedofília stigmatizációját úgy, hogy egy marginális és félreértett kisebbségnek állítsák be azokat, akik gyerekekhez vonzódnak szexuálisan.”

Ez az a világ, amelynek genezise is felfoghatatlan a normalitás képviselőinek. 

Ez az a világ, amelyik ’68 „forradalmában” találja meg önazonosságát, s annak egyik vezéralakját, Daniel Cohn-Benditet istenítette és isteníti mindmáig. Daniel Cohn-Bendit aztán európai parlamenti képviselő lett, természetesen zöld színekben, s ilyeneket írt le visszaemlékezéseiben: 

Tavaly elcsábított egy hatéves elvtárs kislány. Ez volt az egyik elmondhatatlanul legszebb élményem életemben, és most nem annyira fontos értekezést írni a pederasztia előnyeiről és hátrányairól.

Majd így beszélt egy francia tévének adott interjúban: 

A gyermeki szexualitás fantasztikus. Őszintének és komolynak kell lenni, a legkisebbeknél ez valami egészen különleges dolog. Amikor egy kis ötéves lányka kezd vetkőzni neked, az nagyszerű, mert ez csak egy játék. Egy őrülten erotikus játék.

Ugyanebben az interjúban arról is vall, hogyan szokta a gyerekek popóját mosni az alternatív óvodában.
Életrajzi könyvének is vannak olyan fejezetei, amelyekben gyermekek iránti vonzalmáról ír. Az egyik fejezet – a Vissza a gyermekboltba című – egy olyan folyóirat egyik számában jelent meg, amelyet afféle baloldali szexfüzetecskének tartanak, tele pedofil utalásokkal – írja a FAZ. Az ebben szereplő leírások – az imént említett ’82-es francia talkshow-ban elhangzottak mellett – a gyermekekkel történő szexuális aktus bűntényének, gyermekek szexuális zaklatásának felelnek meg. Ezt pedig egy olyan paragrafus mondja ki Németországban, amelynek eltörlése mellett a Zöldek Melegek és Pederaszták (SchwuP) munkacsoportja ágált. 1985-ben az említett csoport a gyermekek elleni szexuális erőszak túl súlyos büntetése kapcsán tiltakozott. „A kérelem középpontjában a »szexuális visszaélés« fogalma lett volna”, amely fogalmat a SchwuP mindig idézőjelben használt. A SchwuP az eredeti meghatározás helyett („gyermek és felnőtt közötti mindennemű szexuális kapcsolat esetén a ­174-es és 176-os paragrafus szerint kell eljárni”) 

azt szerették volna, ha azt iktatják törvénybe, hogy gyermek és felnőtt között van lehetőség beleegyezéses szexuális kapcsolatra is.

Hogy mindez túl messze lenne? Ugyan… Mindez itt van, ez a genezis, ebből a világból nőtt ki az egész LMBTQ-elmebaj, ez a világ akarja bevinni az óvodába a szexualitást – mit akarja? Németországban már egy egyházi (!) óvodában beüzemelték a kicsiknek a maszturbálószobát (!) –, ez a világ szexualizálja a kisgyermekeket, ez a világ akar rettenetes kinézetű nem is tudom miket odaengedni közéjük, hogy azok olvassanak fel nekik aberrálttá átírt „meséket”. 

És most ez a világ tetszeleg a morális felháborodás pózában a kegyelmi ügy kapcsán.

Hogy mindez túl messze van? Olvassák el Francesca Rivafinoli beszámolóját az Ausztriában megnyitott „kulturális év” megnyitóünnepségéről. Mutatom a címét és a leadjét: „Meztelen vonaglás Vivaldira, szeméremszőrzet púderezése kiskorúak előtt, Conchita Wurst, transzneműek és jódli – megnyílt a kulturális év Ausztriában” „Gmunden városában pedig háromemeletes molinó került ki a városháza homlokzatára, rajta két, felül meztelennek ható kiskorú lányka profiljával – akik épp egymással csókolóznak.”
Egy másik városházán pedig másik, ugyanakkora molinó lóg, amin egy szintén kiskorú, meztelen kislány látható, vérrel összekenve és olyan „szexin mosolyogva”. A sokszínűség jegyében…

Az a civilizáció, amely katedrálisokkal kezdődött, a skizofrénia hermetizmusával fog véget érni

 – írta E. M. Cioran, a nihilizmus pápája már évtizedekkel ezelőtt. És milyen igaza volt…
Ismétlem: mindez itt van és most van, a szomszédunkban.
Ez maga a pedofília. Ez az ő világuk. S ezt a világot hoznák ide is a Dobrevek, Gyurcsányok, Csehek, Donátok, Szabó Tímeák, no és persze a sajtójuk, akik most eljátsszák a morális felháborodást és igazságtételt követelnek. Nincs ehhez semmilyen morális alapjuk.
De mivel ez ettől még morális ügy és nem csupán jogi, mi nem állhatunk meg itt. Nekünk muszáj kimondanunk néhány nagyon fontos dolgot. Például azt, hogy mi bízunk a köztársasági elnökünkben. Mi hiszünk neki. Éppen ezért, s mert ez – ismétlem sokadszor – morális ügy, a mi morális ügyünk, ami a mi táborunk, a normalitás táborának szíve közepébe talált, válaszokat kell kapnunk. 

A köztársasági elnök nem hallgathat tovább. Meg kell szólalnia és el kell mondania, mit miért tett. Meg kell indokolnia döntését, el kell mondania, ki és milyen indokkal kért kegyelmet, s ő milyen megfontolások alapján döntött úgy, ahogy.

Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség.
Ezt várjuk. És tőle várjuk.
Hiszen – ismétlem ezt is – a dolog jogilag rendben van. S a jogi részét a kormányzat is helyesen kezeli, amikor benyújtja az alkotmánymódosítást, s remélhetőleg további, még szigorúbb gyermekvédelmi törvényt fog előterjeszteni, aztán majd meglátjuk, a parlamenti ellenzék azokat megszavazza-e. Egyre érdekesebb viták bontakoznak ki az ügyben, a semmilyen morális alappal nem rendelkező felháborodók már a kormány és persze a miniszterelnök felelősségét vetik fel – olyan ez, mint a régi viccben: Egy partizán naplójából: az ellenség elfoglalta állásainkat. Visszafoglaltuk állásainkat. Az ellenség ismét elfoglalta állásainkat. Kemény harcok árán ismét elfoglaltuk állásainkat. Harmadik nap jött a csősz, és mindenkit elzavart a francba.
A kormány most a csősz.
Ám mindez nem menti fel Novák Katalint a válaszadás morális kötelezettsége alól. Ugyanis ebben az ügyben is mi állunk a jó oldalon, és nekünk van morális alapunk bármire.
Tisztelt köztársasági elnök asszony! Várjuk a válaszokat.

Borítókép: Sándor-palota, a köztársasági elnöki hivatal (Forrás: Wikipédia)