„A Teleki tér 7-ben és környéken élők szava döntött Pikóék minden igyekezete ellenére. Nem lesz drogrehabilitációs központ. Bár a polgármester még ma is győzködte volna a lakosságot, a Református Egyház missziója meghallotta a környékbeliek tiltakozását és elállt a tervétől.
Pikó úr pedig „tollat” ragadott és már zajlik is a kommunikáció, mintha valóban ez lett volna a szándéka. A recept nem változik”
– közölte a józsefvárosi Fidesz. A kormánypárt hozzátette: a lényeg, hogy egyelőre nem terhelik egy újabb ellátóval a környéket. „Bármilyen hasonló ötletnél ott leszünk, felhívjuk majd a lakosság figyelmét, hogy ne kísérelje meg a baloldali vezetés újra a helyiek nélküli döntést” – nyomatékosította a helyi Fidesz.
A drogambulancia ügye hirtelen fordulatot vett, ugyanis csütörtök este még az önkormányzat lakossági fórumot tart a Teleki tér 7. szám alatti lakosoknak. Amit szintén lakossági felháborodás követett, ugyanis a helyhatóság nem engedte volna rajta részt venni a környék utcáiban élőket, csak egy kisebb közösséggel kívántak egyezkedni. Sőt, Pikó András a tiltakozó petíciót sem akarta átvenni a fórum előtt, azt gondolván, hogy okafogyottá válik, mert a lakókat meg tudja győzni.
Az egyik környéken élő lokálpatrióta hangot is adott az antidemokratikus döntésnek. A polgármesternek írt levelében tiltakozott az önkormányzat önkényes eljárása ellen. Arra szólítja föl minden szolidáris, józsefvárosi polgárt – de különösen a gettónak is nevezett, leszakadt részek lakóit – hogy ugyanezt tegyék az önkormányzat minősíthetetlenül önkényes és jogtipró eljárásával szemben.
„Egyúttal – mint a fórum egyik szervezőjét – fölhívom Könczöl Dávid, momentumos képviselő figyelmét is, hogy még a tegnapi jegyzetváltásainkban is a teljesen nyílt részvétel volt az a kiindulópont, ami a téma körüli egyeztetés alapját képezte. Mély meggyőződésem ezért, hogy ezzel a lépéssel az önkormányzat mai vezetői a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogait korlátozó törvényszegők oldalára álltak, s ezzel minden legitimitásukat elvesztették a lakosság többségének szemében” – írta levelében az egyik lakó.
Ám ma reggel Pikó András közösségi oldalán hosszas magyarázkodás közepette azt írta:
az elmúlt hetek tanulsága és a lakóktól beérkező szempontok egyértelművé teszik, hogy hibázott, amikor ezt az egyeztetési-bevonási folyamatot nem kezdte meg korábban.