„Ezt a Chicago Szindikátushoz hasonlítanám, ez az Erzsébetvárosban meghúzódó maffiaszál” – így fogalmazott a Magyar Nemzetnek az Élhető Erzsébetváros Egyesület önkormányzati képviselője. Garai Dóra szerint a kerületben ma már csak az a szórakozóhely kaphat éjfél utáni nyitvatartási engedélyt, amely tagja az önkormányzattal együttműködő Közös Erzsébetvárosért Egyesületnek és tagdíjat is fizet nekik. Az önkormányzat 2023 októberében módosított az éjfél utáni nyitvatartási feltételeken miután a lakosság és több civil szervezet is jelezte, hogy a hangos szórakozóhelyek és a kerületben mulató turisták miatt szinte élhetetlenné vált a környék.
„Ez a VII. kerületi maffiaszál” – a GVH vizsgálhatja az erzsébetvárosi önkormányzat és a klubtulajdonosok együttműködését + videó
A Gazdasági Versenyhivatalnál tett bejelentést az Élhető Erzsébetváros Egyesület önkormányzati képviselője miután az önkormányzat és egy helyi vendéglátóhely-tulajdonosokat tömörítő egyesület együttműködése szerinte felveti a kartellezés gyanúját.

Az önkormányzat ekkor 200-ban maximálta az éjfél után is nyitva tartható vendéglátóhelyek számát, az engedélyek kiadását pedig egyesületi tagsághoz kötötte.
Így azoknak a vendéglátósoknak, akik nem szeretnék éjfélkor lehúzni a redőnyt, be kell lépniük az öt legnagyobb helyi szórakozóhely-tulajdonos által alapított Közös Erzsébetvárosért Egyesületbe és tagdíjat kell fizetniük.
Az Élhető Erzsébetváros Egyesület önkormányzati képviselője, Garai Dóra szerint ez felveti a kartellezés gyanúját, emiatt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál.
További Belföld híreink
Az ügyben a Magyar Nemzet kérdezte Niedermüller Pétert is, a kerület polgármestere azonban nem adott válaszokat a bulinegyedet érintő kérdésekre.
A Fidesz–KDNP kerületi polgármesterjelöltje, Benedek Zsolt szerint a jelenlegi baloldali vezetés becsapta a kerületben élőket, ugyanis öt éve még azt ígérték, minden vendéglátóhely be fog zárni éjfélkor.
A témával részletesen foglalkozik a Hír TV Célpont című műsora, vasárnap 20.10-től.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Kocsis Máté: Ettől totál idegbajt kapnak a tiszások és a DK-sok
Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

Bóka János: Ukrajna három év alatt háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint hazánk a csatlakozás óta
És ez a közeljövőben nem is változna.

Operatív törzs: még várható ónos eső, de már enyhül az idő + videó
A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Kocsis Máté: Ettől totál idegbajt kapnak a tiszások és a DK-sok
Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

Bóka János: Ukrajna három év alatt háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint hazánk a csatlakozás óta
És ez a közeljövőben nem is változna.

Operatív törzs: még várható ónos eső, de már enyhül az idő + videó
A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!