Hídpénzbotrány: Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanújával tett feljelentést a hídpénzbotrányban Budai Gyula – jelentette be a Facebookon közzétett videójában a fideszes politikus. Budai ugyanis olyan információkhoz jutott, hogy a hídpénzből jelentős összegek áramlottak Vig Mór közvetítésével a fővároshoz.

Ötmilliárdos drágulás
Idetartozó gyanús körülmény a tender megmagyarázhatatlan megdrágulása is: az A-Híd még Tarlós István regnálása alatt, 2019 szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21,8 milliárd helyett 26,8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló projekthez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.
A Kehi jelentése porrá zúzta Karácsonyék védekezését
Múlt hét pénteken a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is közzétette a részjelentését, és sokatmondó pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között.
A dokumentum pontosan, lépésről lépésre bemutatja a folyamatot, a dátumok pedig alapjaiban cáfolják meg a botránytól ellépni próbáló Karácsony Gergely főpolgármester eddigi védekezését. A főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés. Csakhogy a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.
A Kehi azt is rögzítette, hogy az A-Hídtól az első utalás 2020 november elején, egy héttel a közbeszerzési eljárás során beérkezett ajánlatok felbontása után történt meg. Ezt további két tranzakció követte 2020. december 9-én és 2021. január 19-én, mire eljutottak a szerződés 2021. február eleji aláírásához.
További Belföld híreink
A beérkezett ajánlatok felbontásának időpontja azért lényeges egy közbeszerzési eljárás során, mert az ajánlatkérő (ez esetben a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.) ezt követően látja a beérkezett ajánlatokat, és bár a közbeszerzés végeredményét még nem hirdetik ki, de már pontosan lehet látni, hogy az adott közbeszerzési eljáráson melyik cég nyert. A Kehi szerint az első utalást a BKK-hoz beérkezett ajánlatok felbontását (2020. október 28. napja) követő egy héttel teljesítette Vig Mór cége, a Sunstrike Hungary Kft. részére 71 648 320 forint összegben, azaz egy héttel azután, hogy a BKK már tudhatta, hogy ki nyerte meg a Lánchíd felújításának projektjét, csak még formálisan nem hirdették ki a győztest és nem kötöttek vele szerződést.
Közpénzből készpénz
A jelentésből (amely szerint több bűncselekmény gyanúja is felvetődhet) az is egyértelműen kikövetkeztethető, hogy valósak azok a sajtóban megjelent információk, miszerint a közel másfél milliárd forintot Vig és Hegedüs számláira utalták, majd onnan készpénzben felvették.
A legfontosabb kérdés az ügyben az, hogy hol a pénz. Karácsonyék természetesen sem erre, sem a tender sokmilliárdos megdrágulására nem adtak választ, de megtette ezt helyettük Bajnai Gordon egyik régi harcostársa, aki egy hangfelvétel-leirat szerint arról beszélt, hogy azért került ötmilliárd forinttal többe Karácsonyék idején a Lánchíd felújítása, mert abból pénzeket osztottak vissza a baloldali politikusoknak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!