A gerincvelő sérülése után gyulladásos folyamat indul el, amelynek következtében a trauma környezetében található egészséges sejtek is elpusztulnak. A gyógyulás szempontjából fontos az időfakor, mert mire a páciens diagnózisa elkészül és ellátást kap, tovább romolhat az állapota.
E negatív folyamat megállítására – a gyulladás csökkentése, a további károsodás megelőzése érdekében – az SZTE kutatói évek óta kísérleteznek őssejtekkel. A patkányokba való beültetés után vizsgálták ezek hatásait, és kiderítették, milyen gyulladáscsökkentő fehérjéket termelnek.
A gyulladáscsökkentő hatású fehérjék sérült gerincvelőn belüli termelésére a közelmúltban új módszert, mRNS-technológiát alkalmaztak. Ezeket az eredményeket egy – az mRNS-technológia kidolgozásáért Karikó Katalinnal megosztva Nobel-díjat kapó Drew Weissmannal közös – tavalyi cikkben publikálták.
Az eljárás középpontjában az IL-10 gyulladáscsökkentő citokin fehérje állt. Az ezt kódoló lipidburokba csomagolt, módosított mRNS-t invazív eljárással, injekcióval juttattak be a gerincvelőbe. A bejuttatott mRNS-t a sérülés környékén található sejtek felveszik, majd maguk termelik meg a regenerációhoz szükséges fehérjét. A megoldással a modellállatokon sikeres funkcionális és morfológiai javulást értek el.
Újabb kutatásaikban a szakemberek arra keresnek megoldást, miként juttatható be az mRNS a gerincvelőbe a sérült terület ismételt feltárása nélkül. A terápiához a kutatók úgynevezett cargo sejteket vesznek igénybe. Ezekbe a szállító sejtekbe először bejuttatják az mRNS-t, majd ezek a sejtek bevándorolnak a sérült gerincvelőszakaszba. Mire odaérnek és letelepednek, addigra elkezdődik a bevitt mRNS-ről a fehérje átírása. Ez a kevésbé invazív mód a gyulladás csökkentésével nagyobb esélyt nyújthat a regenerációra, a funkcionális felépülésre.
