Ez a rendezvény és a hullámai ismét bebizonyították, hogy a haladó gondolkodású liberálisok úgy gondolkoznak, hogy aki nincs velük, az ellenük van. Ezt képviselték mindig. Szerintük csak egy igazság létezik, az övék, és akinek egy kicsit is eltér a véleménye, az már egy buta, primitív, tehetségtelen pária. Azt használták ki álnok módon annak a bizonyos tüntetésnek a szervezői, hogy a gyermekek védelme egy közös ügy, mindenki egyetért vele. Aki azonban átlátott a szitán, és pontosan tudta, hogy a gyerekvédelem csupán egy ürügy a kormányellenes fellépésre, és nem volt hajlandó a nevét adni a rendezvényhez, nyomban számkivetett lett a szemükben.
Ezzel a jelenséggel párhuzamosan a kormánnyal finoman fogalmazva nem éppen szimpatizáló amerikai nagykövet, David Pressman elkezdte magához édesgetni a nagy nézettségnek örvendő influenszereket és népszerű közéleti figurákat. Tavaly nyáron az amerikai nagykövet a pride alkalmából meghívott magához több magyarországi tartalomgyártót, ahol kedélyesen elbeszélgettek a világ és Magyarország dolgairól. Azóta több ehhez hasonló esemény is volt a nagykövetnél, amikről a Magyar Nemzet is beszámolt.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!