A fővárosi számlagyár mellett több más bűncselekmény miatt is fájhat a baloldal háttéremberének feje

Hiába hibáztatta a politikát és beszélt koncepciós eljárásról a tavaly novemberi letartóztatásával kapcsolatban Vig Mór, a védekezése hiteltelen annak fényében, hogy a Lánchíd-botrány kulcsszereplője ellen több más bűncselekmény ügyében is eljárás indult a múltban. Mindezek mellett a fővárosi számlagyárral kapcsolatban is gőzerővel zajlik a nyomozás, amely baloldali politikusokig is elérhet.

2024. 05. 04. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vig Mórnak mindezek mellett van egy jogerős ítélete is, hiszen egy vesztegetési ügyben marasztalta el őt a bíróság. Az ügy lényege, hogy egy nemierőszak-ügy áldozatát akarta néhány évvel ezelőtt lefizetni és hamis vallomásra rávenni Vig Mór, hogy ezzel mentse a bűncselekménnyel gyanúsított ügyfelét. Az áldozatnak négyszázezer forintot ajánlott azért, hogy változtassa meg korábbi vallomását és a legközelebbi rendőrségi kihallgatásán már mondja azt: önként ment bele a szexuális együttlétbe. 

Miután a Kúria 2022 januárjában kimondta a végső szót, Vig elbúcsúzhatott az ügyvédi praxisától. Ez a döntés később fontos momentum lesz a budapesti baloldal nagy korrupciós botrányánál, a fővárosi számlagyár ügyénél, de erről kicsit később.

Tavaly novemberben bukott meg a számlagyár

Előbb nézzük, miről is van szó: Vig Mórt tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával tartott házkutatást a jogásznál, akit többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg. A NAV nyomozói összesen 33 fővárosi helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.

Ennek az eljárásnak a részeként tartottak tavaly év végén házkutatást egy bizonyos Hegedüs Dániel nevű ügyvédnél, valamint a Lánchíd ötmilliárddal megdrágított felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. Később az is nyilvánosságra került, hogy a Karácsonyék által helyzetbe hozott A-Híd 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből a hatalmas összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak kilencszázmillió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Korrupciós pénzek a Városházán

Miután Vig Mórt a fent említett jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, bevonták Hegedüst is az ügyletekbe, aki, úgy tudjuk, a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben. Az összesen másfél milliárd forint jó részét aztán visszajuttatták az A-Hídhoz köthető tulajdonosi körnek. Ezek a pénzek pedig egy bennfentes szerint a Karácsony Gergely vezette Városházán landoltak. Minderről részleteket itt olvashatnak.

Borítókép: A letartóztatás (Forrás: NAV)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.