Hanga azt is elmondta: a Biodómhoz tartozó szabadtéri kifutókat szerették volna benépesíteni, állatok bemutatására használni, amíg a beruházás szünetel. Mini ismert: a Biodóm beruházásra, amit az állatkert egykori vezetése lobbizott ki és mendzselt végig, a kormány biztosított forrást, ám a pénz nem lett elég a befejezéshez. A kormányzat felajánlotta, hogy az egykori Vidámpark szélére tervezett Hermina garázsra szánt, a fővárosnak már átadott körülbelül hatmilliárd forint összegű állami támogatás a felesleges parkolóház megépítése helyett átcsoportosítható és felhasználható a Biodóm épületének befejezésére, de emellett körülbelül ugyanekkora arányban a fővárosnak is bele kellett volna nyúlnia a saját zsebébe ahhoz, hogy az állatkert be tudja fejezni a beruházást, amire egyelőre nem látszik hajlandóság.
A beruházás áll, ezért döntött arról az állatkert, hogy legalább a külső kifutórészt hasonítsa.
– Még nem tudjuk beköltöztetni azokat az állatokat, amelyeket eredetileg ezekbe a kifutókba szántunk – orrszarvú, törpecsimpánz, elefánt –, hiszen ezeknek az állatoknak a fogadásához még olyan munkálatokra lenne szükség, amelyek a beruházás folytatásával valósulhatnak majd meg.
Ezért most olyan állatokkal népesítettük be, amelyeknek kisebb módosításokkal, saját erőből alkalmassá tudtuk tenni a kifutókat
– indokolt Hanga Zoltán, aki felsorolta, hogy jelenleg magyar szürkemarhák, bivalyok, sörényes juhok és tevék kerültek oda. Ezen felül a hucul lovak számára, amelyek továbbra is a régi karámjukban laknak, az új helyen egy olyan kifutót alakítottak ki, ahol lehetőség lesz majd arra, hogy a gyerekek az állatkerti munkatársak felügyelete mellett felüljenek a lovak hátára.

– A bemutatott állatok kiválasztása egy nagyon alapos, minden részletet mérlegelő folyamat eredménye volt. A kifutók abban az értelemben ugyan még nincsenek készen, hogy nem tarthatunk még bennük például csimpánzokat, de kész vannak abban az értelemben, hogy minden elkészült, amely a most bekerült állatok tartásához, elhelyezéséhez szükséges – hangsúlyozta a szóvivő. A Biodóm tervezésének időszaka 2017-ben zárult le, az építés-kivitelezés során a kifutók ezen tervek szerint épültek, de a készültség még nem volt olyan mértékű, hogy abban az eredetileg tervezett állatokat elhelyezzék.
Természetesen ezek a kisebb átalakítások műszakilag nem jelentenek visszafordíthatatlan változásokat
– tette hozzá Hanga Zoltán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!