Most is ennek lehetünk a tanúi a politikai életben szerinte, lásd Magyar Pétert és társaságát. Donald Tusk lengyel miniszterelnök is irányított ember, de ő legalább határozott karakterű és karakán, szemben az Egyesült Államok jelenlegi, félkegyelmű elnökével.
A magyaroknak kitalált karakter, akit Orbán Viktor ellenében pénzelnek és építenek, egyszerűen minősíthetetlen. Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően nárcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra.
– vélekedett a Tisza Párt elnökéről, Magyar Péterről Szörényi Levente, majd elárulta:
disszidál, méghozzá Törökországba, amennyiben „ezt az embert megválasztják” miniszterelnöknek.
Azahriah is szóba került
Szörényi Levente véleményét megkérdezték a manapság felkapott előadóról, Azahriahról is, akinek munkásságáról erős mondatokat fogalmazott meg a zenész:
„Egyszeri meghallgatásra sem érdekel az olyan zene, ami a rap és a mit tudom én minek az egyvelege.”
Szörényi feltette a kérdést: Mi az, hogy egyveleg? Érthető, hogy a fogyasztói társadalomban minden mindennel összekeveredik, de miért terheljem magamat azzal, hogy ez zeneileg mit jelent?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!