„Azok a piszkos anyagiak” – a pénz miatt rúgták össze a port a baloldalon

Hadházy Ákos odaszúrt Tordai Bencének és Keresztes László Lórántnak is.

Forrás: Index, Mandiner2024. 09. 04. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitört a botrány az ellenzéki politikusok között, miután kiderült, bár Tordai Bence (Párbeszéd/ Zöldek) és Keresztes László Lóránt (LMP) is kilépett a pártjából, a parlamenti frakciókban mégis maradnak – írja az Index cikke alapján a Mandiner. Hadházy Ákos szerint ennek csupán anyagi okai vannak, és el is mondta, miért:

Kettejüknek kb. hárommillió okuk van rá. Ugyanis ennyi forinttal lenne kevesebb a fizetésük, ha az LMP-, illetve a Párbeszéd-frakcióból távozva meg kellene válniuk a frakcióvezetői vagy bizottsági elnöki másfél-másfél milliótól, amit ezekért a valódi pluszmunkával nem járó pozíciókért adnak a képviselői alapfizetéseken felül

– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta: „ez nagyon gáz, ezt ők is tudják, de azt is tudják, hogy annyi országos botrány volt csak az elmúlt hetekben, hogy ezen a kis emberi gyengeségen nem akad fent senki. Ez a két ember ráadásul nem is tartozik a legrosszabb politikusok közé, nem korruptak, és rendesen tudnak beszélni is. Mégsem tudok elmenni mellettük szó nélkül, mert ebben a két kis sumákságban benne van minden abból, hogy miért tartunk itt”. 

Tordai Bence nem váratta soká Hadházyt a válasszal: mint írta, amikor ő tíz évvel ezelőtt a hazai zöld értékek parlamenti képviseletén dolgozott, 

te ekkor még a Fidesz önkormányzati képviselője voltál. Nem szoktam az ilyesmit senkinek felhánytorgatni, mert örülök minden egyes polgártársunknak, aki elhagyja a Fidesz-tábort, de azért itt álljunk meg egy szóra!

Azt is leírta, miért maradt a frakcióban: „Stratégiai hiba eldobni olyan lehetőségeket, amelyek láthatóságot adnak, vagy éppen a változásért dolgozó emberek munkáját tudjuk ennek révén megfizetni. Ezért nem jó ötlet nem felvenni a mandátumot (ahogy ebben egyet is értünk), és ezért sem lenne jó ötlet szétverni ellenzéki frakciókat.”

Keresztes László Lóránt is bekapcsolódott a vitába és kijelentette, Hadházy téved, mikor azt írja, a pénz miatt maradt a frakcióban. Felidézte: 

2016-ban, amikor Schiffer András távozott, a párt erős többsége gondolta úgy, hogy én kövessem őt a pártelnöki székben és a Parlamentben. Ákos akkor friss párttag volt, mégis félreálltam és őt támogattam. Akkor sem azt számolgattam, hogy mennyi pénzt kereshetnék parlamenti képviselőként, hanem azt, hogy mennyi társadalmi haszna lenne (így segítené a közösségünket is).

Végezetül közölte, megtehetné, hogy a kilépésével szétveri az LMP parlamenti frakcióját, s ezzel munkanélkülivé tenne sok kollégát, de ezt a lehetőséget inkább elvetette. 

Borítókép: Hadházy Ákos (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.